Mitől hiteles a taps?

A parlament ugyan csak a jövő héten kezdi meg a 2002. évi költségvetés vitáját, a bizottságok azonban már egymás után fogalmazzák meg igényeiket. Ezek kivétel nélkül az állami kiadások növekedését vetítik előre. A pénzügyek gazdái közben megpróbálják úgy irányítani a büdzséről folytatott pártközi tárgyalásokat, hogy kimenetelük garantálja a költségvetési provizórium elkerülését. A kormánypártok, persze, eleve elutasítják még a lehetőségét is az ideiglenes költségvetésnek, pedig tisztában vannak megállapodásaik törékenységével. A költségvetési tervezet ugyanis állami alapok finanszírozásával már nem számol. Ha nem sikerülne még e héten elfogadható kompromisszumos megoldást találniuk az alapokról, akkor félő, hogy a költségvetési provizóriumról nem mint lehetőségről kellene beszélnünk, hanem mint kész tényről. Ismerve a szlovákiai viszonyokat, bizonyosak lehetünk abban, hogy hamarabb születik elfogadható kompromisszum az állami alapok leépítésének kérdésében, mint abban, hogy miképpen lehetne olcsóbbá tenni az állam működését. A kilátásba helyezett módosító javaslatok megfogalmazói mintha fittyet hánynának arra a tényre, hogy ha a parlament eleget tenne kérésüknek, jövőre még nagyobb költségvetési deficittel kellene számolnunk. Mondani se kell, ezt az adófizetők bánnák. Miközben folyik a költségvetési tételek ide-oda csoportosítása, remélhetően a lehető legjobb (netán a legkevésbé rossz) megoldások keresése, sorra érkeznek a hírek kórházak csőd szélére sodródásáról, a vasút lehetetlen helyzetéről, behajtatlan adómilliárdokról. Az ilyen hírek végső soron egytől egyig megalapozottan arról szólnak, hogy az állam – főképp az államkassza legfőbb őre, a pénzügyminisztérium – nem teljesíti azokat a kötelezettségeit, amelyek az ország működtetésének legfőbb törvényéből, az állami költségvetésből következnek. Az „eredmény”: pillanatnyilag 68 milliárd korona befizetetlen adót tartanak nyilván a bevallottból. Az adócsalások miatti bevételkiesésről meg csak homályos elképzeléseink lehetnek. Ahol büntetlenül lehet csalni, talán nem is azon kellene csodálkoznunk, hogy például legálisan bejegyzett szeszgyártók arra kényszerítik kereskedelmi partnerüket, feketeárut is vásároljanak tőlük, hanem azon, hogy ilyen viszonyok között még viszonylag stabil marad a gazdaság. Olyannyira, hogy a külföld tapsol nekünk. Mikor tapsolhat az állampolgár, tapasztalva, hogy olcsóbb és hatékonyabb lett az állami bürokrácia működtetése?