Mit tehet az írástudó a háborúval szemben?

Mit tegyen az író a háborúval szemben címmel Babits Mihály intézett felhívást az írókhoz a Nyugat című folyóirat lapjain a második világháború kitörése előtt.

„Szörnyü katasztrófa fenyegeti a világot. Ami küszöbön áll, az emberi kultúra öngyilkossága. De fizikailag is, gyász, halál s alig elképzelhető rettenet mindnyájunknak. Országunk, népünk napok alatt semmivé lehet. S mégis ha korunk irodalmát olvassa valaki, azt hiheti hogy mindez egy csöppetse komoly.”

Ez a felhívás Szenes Piroskát, a Nyugat köréhez tartozó, később a szlovákiai magyar irodalom szerzőjeként ismert írónőt is véleménye megfogalmazására késztette. Írásában megemlíti, hogy éppen a nőemancipáció kérdésével foglalkozva találta meg őt ez a felhívás, így a két témát összekapcsolva fogalmazza meg a véleményét, amely regényeihez és más írásaihoz hasonlóan határozott hangvételű, pontos. Íróként, nőként, de elsősorban józan gondolkodású és intelligens emberként áll ki a háborút dicsőítő, védelmező írókkal szemben.

„Kosztolányi azt mondja, a háború a természetünkben van. Én azt mondom, ez a világ, amelynek most ad absurdumához jutottunk, férfivilág. Férfierények alkották és férfibűnök készülnek tönkretenni. (…) A háború föltétlen megvetése épannyira ész, érzelem és erkölcsi erőkből tevődik össze, mint amennyire az élet és építés principiumán áll; tehát néhány fokkal mégis csak magasabb és mélyebb erő, mint a harci furor, az »erzbetrügerin und landzerstörerin Courage«. És ha ezt a lelkigörcsben szenvedő férfiasság nem képes belátni, akkor minden erényének elismerése mellett, ki kell ütni kezéből az öngyilkos fegyvert, ki kell kényszeríteni minden eszközzel, hogy a béke és háború fölött való döntés a nők kezébe kerüljön. Ez az, amit az írónőnek külön kötelessége férfi és nő elé tárni minden percben, békében és – mentsmegisten! – háborúban.”

A háború sajnos akkor kitört, és világháború lett belőle. Szenes határozott véleménye a férfiuralomról szinte ma is megállná a helyét. Itt természetesen nem a férfiak kárhoztatásáról van szó, hanem arról a patriarchális hatalmi rendszerről, amely az erőt, az erőszakos hatalmat, a világ leigázását helyezi a középpontba, és amely ugyanolyan káros a férfiakra nézve is, mint a nőkre. Elég végignézni azon a pusztításon, amit a múlt század két világháborúja okozott. Aki a háború mellett áll, az mindig a rossz oldalon áll.

Sokan meg vannak győződve arról, hogy a társadalmi változásokat csak harccal lehet elérni. Ez igaz, ha a harcot nem feltétlenül emberéletek kioltásával hozzuk összefüggésbe. Hiszen volt egy bársonyos forradalmunk, ahol vérontás nélkül változtattuk meg a társadalmi rendszert. És eszünkbe juthat Mahatma Gandhi, aki szintén nem háborúzott, mégis elérte, hogy országa szabad legyen. Az erőszakmentesség elvét alkalmazta, az erőszakmentes ellenállás, az igazság melletti kitartás filozófiája segítségével vezette el Indiát a függetlenséghez.

Ezek a példák a szabadság elérésének példái (milyen nehéz nem harci kifejezéseket használni a célok elérésével kapcsolatban!), a mostani háború pedig a sok előtte vívottal együtt egy agresszor indokolatlan erőszakos támadása, amely megbocsáthatatlan és semmilyen magyarázattal nem indokolható. Igazságtalan!