Mit jelentene Ukrajna szakadása térségünknek?

Az elmúlt héten olyan problémák, kérdések merültek fel Ukrajnával kapcsolatban, amelyekről eddig jobbára csak a szakértők, elemzők beszéltek. Ezek közül a legfontosabb keleti szomszédunk teljes destabilizálódásának, végső esetben felbomlásának a lehetősége.

Egy ilyen lehetőség már gyakorlatilag közvetlen az ország függetlenségének elnyerése után felmerült, és az elmúlt csaknem 15 év során mindvégig beszéltek róla a szakemberek, de hivatalosan eddig senki nem volt hajlandó egy ilyen lehetőséget figyelembe venni.

A kérdés az volt, meddig lehet fenntartani egy olyan ország egységét, amely kulturálisan, hagyományaiban, sőt nyelvileg és etnikailag ilyen mértékben megosztott. Sőt, egyáltalán fel lehet-e tartani, hiszen ez a megosztottság nagyon pontosan körbeírható földrajzilag is. A Huntington által még a kilencvenes években „hasadó országnak” nevezett Ukrajna gyakorlatilag a Szumi-Poltava-Kirovohrad vonal mentén osztható egy nyugati katolikus, kultúrájában sokkal inkább a Nyugathoz kötődő, illetve egy déli és keleti részre, sokkal inkább orosz jellegű etnikai összetétellel, pravoszláv vallással (az említett városok tulajdonképpen átmenetet képeznek a kettő között). Természetesen ez még nem azt jelenti, hogy már biztos Ukrajna kettészakadása – sőt, még mindig valószínűbb, hogy egyben marad. Mindenesetre érdemes elgondolkodni, mi történhetne akkor, ha az ország kettészakadna. Szinte biztosra vehető, hogy a folyamat nem menne végbe konfliktus nélkül, hiszen bár a két rész közötti határ viszonylag világos, éppen a közöttük határt képező területek identitása – és ezáltal hovatartozása – miatt merülhetnek fel problémák. Márpedig ha figyelembe vesszük Ukrajna közelségét, ez rendkívül komoly veszélyforrás lehet számunkra is. Ha azonban egy ilyen folyamat beindul, szinte biztos, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni a történteket, legszélsőségesebb esetben akár erőszakosabb eszközökkel is. Márpedig Oroszország bekapcsolódása egy határaink melletti konfliktusba nem sok jót ígér. Ezen kívül számolni kell a potenciális menekültáradattal is, amely szinte természetes velejárója minden nagyobb konfliktusnak. Márpedig a menekültek egy része mindenképp nyugat felé fog elindulni, ami korábban soha nem tapasztalt kihívások elé állíthatja Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot. Mindezek közül azonban a legfontosabb, hogy radikálisan megváltozna a stratégiai-geopolitikai helyzet keleti határainknál, ráadásul egy állandó válsággóc alakulna ki szomszédunkban. Márpedig ennek a folyamatnak nagyon mély és hosszú távú következményei lennének, amelyek érintenék egész Európát és a NATO-t is. A két szervezetnek fel kellene készülnie egy konvencionális veszélyforrásra határai mentén. Természetesen nem olyan mértékűre, mint a hidegháború alatt, de mégis elég jelentős ahhoz, hogy komoly következményekkel, illetve stratégiai módosításokkal járjon. Nyilvánvaló, hogy Szlovákia közvetlenül is érdeklelt a problémában, hiszen legnagyobb szomszédunkról van szó.

Tételezzük fel tehát a lehetőségeket, hogy Ukrajna mégis kettészakad. A keleti–déli „oroszbarát” rész tulajdonképpen a sokat emlegetett Donyeck és Dnyepropetrovszk körzetekből, továbbá Harkovból, a Krím-félszigetből és Ogyessza környékéből állna. Ezek a területek minden valószínűség szerint rövid időn belül csatlakoznának Oroszországhoz. Ezáltal Oroszország ismét közelebb jutnának Közép-Európához, sőt esetleg újra határos lenne Romániával és Moldovával, súlya pedig mindenképp jelentősen megnőne. Ennek geopolitikai és stratégiai következményei – különösen a térségbeli országok számára – egyértelműen negatívak lennének, de érvényes ez a NATO és az EU szemszögéből is. Ezzel párhuzamosan létrejönne egy „nyugat-ukrajnai” államszerűség, amely magában foglalná Kijev körzetét is. Ezzel kapcsolatban ismét több probléma merülhet fel. Annak ellenére ugyanis, hogy egy ilyen alakulat geopolitikai irányultsága minden valószínűség szerint nyugati lenne – sokkal erőteljesebben, mint a jelenlegi Ukrajnáé –, az instabilitás számtalan elemét hordozná magában. Ezek közé tartozik például a bizonytalan határvonal a „Kelet-Ukrajnával”, vagy annak keletre „csatlakozása” után Oroszországgal. Továbbá a lehetséges menekültáradat, Kijev helyzete, amely jelentős orosz lakossággal rendelkezik, vagy éppen az identitásproblémák. Ukrajna nyugati része az ország kevésbé fejlett területe, amelynek nagyon kérdéses lenne gazdasági helyzete. Ezért ez a rész komoly nyugati gazdasági támogatást emészthet fel. Márpedig ennek a gazdasági segélyfolyamatnak szakadás esetén mindenképp be kellene indulnia, hiszen ez egyik kulcseleme lenne annak, hogy legalább a nyugati részt stabilizálni lehessen. Az egyik legkomolyabb probléma azonban kétségkívül az, ha a két országrész a lehetséges szakadást követően vitát kezd közös határairól. Ez akár komolyabb konfliktusba is torkolhatna – orosz részvétellel.

Végszó helyett azonban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a vázolt lehetőség – Ukrajna két részre szakadása – még mindig a legkatasztrofálisabb forgatókönyv, és valószínűsége még mindig kisebb, mint más variációknak. Éppen ezért a cikk csak elméleti lehetőségekkel foglalkozott, amelyek reméljük, sohasem lesznek aktuálisak. A közép-európai országok, az Európai Unió és a NATO tagállamainak még mindig egyik legfontosabb külpolitikai és biztonságpolitikai érdeke egy stabil, egységes és független Ukrajna, amelynek hosszú távú politikai, gazdasági, és nem utolsósorban stratégiai fejlődése biztosított. Márpedig ez, ismerve az elmúlt hetek történéseit, már nem csak puszta frázis, hanem nagyon is fontos tény.

A szerző külpolitikai elemző

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?