Mit hozhatnak a húszas évek?

AI

Mit hozhat az új évtized? Még inkább szétszakadó emberiséget. A gazdagok világát és a szegényekét. 

A gazdagokét, akik a digitális forradalomnak és a nano-biotechnológiának köszönhetően megsokszorozhatják szellemi és fizikai képességeiket. A ruháikba, bútoraikba, autójukba épített szenzorok segítségével ellenőrizhetik az életfunkcióikat, és azonnal, automatikusan riasztást kaphat a kórház elit részlege, ha a szívükben vagy az agyukban éppen elzáródna egy ér. A rögzített adatsorok feldolgozásával a személyes egészségprogram preventív orvosi beavatkozásokat javasolhat, és a genetikai adatokból is előrevetítheti a jövőbeli kórképeket. Vagyis a gazdagok jóval tovább fognak élni. 

A vagyonosok megtehetik talán majd azt is, hogy drága beavatkozásokkal ötvözzék az agyukat a digitális világgal és a mesterséges intelligenciával. 

Egy csapásra beszélhetnek akár a világ összes nyelvén, és gyorsabban tudnak feldolgozni, elemezni, hasznosítani információkat. Ez hozzásegítheti őket ahhoz, hogy aztán még tehetősebbek legyenek. A gazdagok a nano- és biotechnológia segítségével érzékeik, látásuk, hallásuk hatékonyságát is megsokszorozhatják majd, eközben testi erejüket elképesztő mértékben növelhetik. Igazi Supermanné válhatnak.

Ezalatt, ebben a most induló, és talán az évszázad közepére már ki is csúcsosodó folyamatban emberek milliárdjai eshetnek el az alapvető létszükségletektől. 

Az egészséges ivóvíztől, a lakható környezettől, jövedelemforrástól. Szakmák sokasága szűnhet meg. Az eddig ismert Homo sapiens hirtelen keresheti a helyét egy új világban, amit a soraiból kinövő, kifejlődő új intelligencia uralhat. Exponenciális fejlődési görbét írva, egyre messzebb jutva, mindinkább elszakadva jelenlegi valónktól. Amit tegnap még megmosolyogtunk a sci-fi világából, holnapra valósággá válhat. 

Mi múlik rajtunk mindabból, hogy ezen változtatni lehessen? Még nem igazán látni. Biztosan segíthet, ha a politikusok nem csak a következő választásig akarnak előre látni, és nem csak az köti le őket, hogy megalapozzák a jövőjüket, hogy az ő családjuk is a fantasztikus lehetőségek előtt álló gazdagok körébe tartozzon. Biztosan számítana, ha helyzetbe tudnák hozni az országot. Hogy ne a futószalagokra és az összeszerelő üzemekbe képezzék a fiatalokat, hanem olyan felnőttekké, akik a digitális világot is össze tudják fogni. Akik hozzáadott érték előállítására, új technológiák fejlesztésére képesek. Ilyen országban a szegény, elesett ember is biztosan kevesebb lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?