<p>Van egy kedvenc sztorim egy szerzetesről, aki hallgatási fogadalmat tett, de tízévenként két szóban be kellett számolnia a felettesének. Az első évtized után ezt mondta: ágy, kemény. A második elteltével: étel, semmilyen. Majd a harmincadik évben végre kipakolt: kész, elmegyek. Mire a zárdafőnök: Megértelek, hogy elmész, hiszen mindig csak panaszkodsz.</p>
Mísz
A három évtized hosszú idő. Még a kolostor csendjében való elmélkedés is le tudja amortizálni az embert. Főleg, ha tízévenként megzavarják benne, hogy helyzetjelentést adjon. Mégis, mit mondjon az, aki hallgatni akar? És miért pont két szóban? A kolostor falain kívül se fenékig tejfel egy középkorú élete. Akinek nem elég a maga baja, állítólag még a köznek is tartozik azzal, hogy letegye a tutit az asztalra. Még mielőtt elpatkolna.Ma valahogy nincs kedvem vitatkozni semmivel. Nem kötök bele az elvárás jogosságába, és a köznyelvben megkopott képeket se fogom kicikizni, bár a tejfeles fenékből biztos ki tudnék hozni egy bekezdést. Lehangolt vagyok. Míszem van. Fordítói szemináriumról jövök. Nem fogom a növendékeimet beköpni, pedig nagy a csábítás. Zajos sikert aratnék azzal, hogy közszájon forgó közhelyeket se ismernek. De nem akarom elkapkodni a dolgot, először találkoztunk. Lehet, hogy csak azokat nem ismerik, a többi mind megvan. Sőt, még az is meglehet, hogy nekik van igazuk. Hogy elutasítják életunt szavainkat. Nekik nem jelentenek semmit. Akkor minek ápolgassuk őket végelgyengülésig? Miért nem nyugodhatnak békében a közhelyszótár lapjain? Miért kell verbális zombikkal ijesztgetnünk a jövő generációját? Nem tudom, kérdezem. Bezzeg régen! A suméros kollégáknak például nem kellett ennyit lelkizniük. Egy akkád nebuló világgá is kürtölte agyagtáblára rótt fordítói széljegyzetében, hogy: „A sumer nyelv embere rám szólt: Hibásan mondod a sumert! – és megütött”. Világos, mint a pofon. Nekem is átfutott a fejemen, de mi van, ha kitudódik? A tanszékvezetőm biztos nem hagyná szó nélkül, hogy négyezer éves szakirodalom alapján mentem a kulturális kontextust. Szóval, ma még csüggedek, vekengek, de holnaptól már nem hasadok tovább. Lassan harminc éve, hogy fordítok, vagy tanítom a fordítást. Meglepődtem, amikor felkértek, hogy írjak valamit erről heti másfél flekkben. Nekem addig nem tűnt fel, hogy nem írok. Nem éreztem úgy, hogy miközben a szerzőimet beszéltetem, én magam hallgatnék. Jól kipanaszkodtam magamat egy év alatt. Az ágy kényelmes, a kaja ízletes. De most mísz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2022. 08.07.
Bartalos Tóth Iveta: Huszonhárom
2021. 09.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.