Mire jó a nővérek kamarája?

A parlament által tavasszal elfogadott, az egészségügyi nővérek jogállását meghatározó törvény több tekintetben is hátrányos a nővérek számára. Kötelezővé vált például a kamarai tagság. A nővérek kamarájába az egyszeri belépési díj 1500, az éves tagdíj pedig 340 korona. Újabb anyagi megterhelést jelent számunkra az is, hogy ötévenként újra kell regisztráltatnunk magunkat – azaz a kamara minden ötödik évben újabb 1500 koronával gazdagodik minden tagja után. Időközben meg is emelhetik ezt az összeget – például az inflációra hivatkozva –, mint ahogyan megemelték 800 koronáról 1500-ra a kötelező tagság bevezetését követően. Ügyelnünk kell arra is, hogy időben fizessük az éves tagdíjat, mert késlekedés esetén rögtön megszüntetik a tagságunkat; aki pedig újra tag szeretne lenni, az újabb 1500 koronát fizethet. A tagság megszüntetésére példa azon nővérek esete, akik munkájukat megszakítva gyermeküket gondozták. Nekik újra belépési díjat kell fizetniük, habár korábban már tagjai voltak a kamarának. Arra sem figyelmeztették őket, hogy be kell fizetniük a tagsági díjat; egyszerűen megszüntették tagságukat. A belépési és a tagsági díj összege sokunkat sokkolt, mivel fizetésünkhöz viszonyítva nem kis összegről van szó. Kérdésünkre, hogy mit kapunk pénzünkért, a kamara azt a választ adta, hogy nem értünk, hanem a páciensekért, a betegekért van. A magas belépési és tagsági díjat a beszedett összeg kezelésének magas adminisztratív költségeivel magyarázták, vagyis jól meg akarják fizetni az alkalmazottaikat. Miért nem lehet ezt egyszerűbben és főleg olcsóbban megoldani? A nővérek szakszervezetének is tagja vagyok; ők kevesebb pénzért – a fizetésünk egy százalékáért – többet nyújtanak. Újabb gondot jelent a törvény által előírt, kötelező szakmai továbbképzés. Egyik napról a másikra visszaminősítettek bennünket, egészségügyi érettségivel csak segédnővérek lehetünk. Eddig önállóan adhattuk be az injekciót, infúziót, ha nem volt jelen orvos, most már csak asszisztálhatunk egy szakvizsgával vagy diplomával rendelkező nővérnek. Habár 2010-ig a törvény mindenkinek lehetőséget nyújt a nővérdiploma vagy a szakvizsga megszerzésére, de a tanulmányok költségeihez – a tandíjhoz, a jegyzetek árához, az utazási költségekhez – senki sem járul hozzá. Az esélyegyenlőség sem biztosított valamennyi nővér számára: a felvételi vizsgán előnyben részesítik az intenzív osztályon dolgozó nővéreket. A többiek akár 2-3 évet is várhatnak, amíg sikerül valahová bekerülniük. Mindenki mindennel törődik, csak azzal nem, hogy az egészségügy hogyan néz ki. Semmire sincs pénz, a nővérek létszámát a minimumra csökkentik. Okos egészségügyi vezetőink szerint – akik kórházat csak kívülről láttak – túl sok nővér dolgozik az egyes osztályokon. Ők előnyben részesítik a papírmunkát, lassan többet töltünk az íróasztal mellett ülve, jelentéseket körmölve, mint a betegek ágya mellett. Pedig a legtöbb beteg csak a nővérekre támaszkodhat, főleg az idős emberek, akik egész életükben még orvosnál sem jártak, és hirtelen ágynak dőlve, magatehetetlenül egy másik emberre kell támaszkodniuk. Ez azonban már senkit sem érdekel. ĺgy képviseli a nővérek kamarája a pácienseket? Egy ilyen szervezet senkit sem képvisel, csak a beszedett tagdíj érdekli. Állítják, hogy az USA-ban és az Európai Unió államaiban is így működik, csakhogy ezt ott nem az egyik napról a másikra vezették be. Ne rohanjunk fejjel a falnak, nézzünk egy kicsit körül, vegyük észre, milyen lábakon áll ez az állam.

Pacalaj Beáta, Komárom