Minden rendben

Emlékeznek a régi szép időkre, mikor olyan boldogtalanok voltunk? Mikor órákat kellett sorakozni banánért a zöldséges standoknál, és az eladó önkénye vagy inkább igazságérzete folytán legfeljebb csak egy kilónyit vásárolhatott az ember, hogy az akkor csak nehezen beszerezhető, ritkaságnak számító déli gyümölcs ízére áhítozó összes sorban állónak jusson. Mikor hetekbe tellett, mire végre sikerült beszerezni karácsony közeledtével a szaloncukrot, igaz kőkeményet és ehetetlent. Mikor a szerencsések pult alól vásároltak, és a boltok nem hívogattak villódzó neonfényeikkel, az elárusítók szájából szinte más sem hangzott, mint a jó esetben sajnálkozó hanglejtéssel ejtett „nincsen”.

Hogy miért jutott eszembe mindez most, mikor, ha futja rá, bármi megvásárolható? A minap egy bevásárlóközpontban jártam. Biztos bennem van a hiba, hogy ez nem tartozik kedvenc elfoglaltságaim közé, szükségem volt azonban egy hűtőszekrényre, és hát hol található a legnagyobb választék az ilyen-olyan termékekből, ha nem a szupermarketekben. Bámulatos az ilyen helyeken tapasztalható személytelen igyekezet, amely arra irányul, hogy kielégítse a fogyasztói társadalom mindenre kiterjedő igényét. Kényemre-kedvemre válogathattam a jobbnál jobb iparcikkek közül, mégsem találtam a helyem a minden földi jóval kínáló bevásárlóközpontban. Feszengve tébláboltam a roskadásig megpakolt pultok között. Mintha a másfél évtizeddel ezelőtt uralkodó állapotokhoz képest minden a helyére került volna. Az embernek az lehet a benyomása, hogy rendben mennek a dolgok, igaz, valamiféle ördögi rendben. Végül természetesen sikerült egy minden szempontból megfelelő hűtőszekrényt vásárolnom.

Félreértés ne essék, nem sírom vissza az elmúlt időket, de mint mondják a bölcsek, az ember furcsa módon élete végéig visszavágyik megaláztatása helyszínére, fogva tartják őt a szorongó évek, az egykori pillanatok, mikor feszélyezve és kényelmetlenül érezte magát. A nosztalgia különös dolog.