Mikloš pénzügyminiszter kicsiben és nagyban

Az elmúlt napokban két ügyben is az ország dinamikus emberének mutatkozott Ivan Mikloš pénzügyminiszter. A parlamentben merészen nekirontott a Slovnaftnak. Befolyásos céggel nyíltan tengelyt akasztani egy pénzügyminiszternek is meggondolandó. Márpedig Mikloš parlamenti kijelentései nyíltsisakos támadást jelentenek. A Slovnaft számára ez még az 1,3 milliárd koronás büntetésnél is nagyobb kihívás, ilyen kaliberű öszszecsapásra az elmúlt években, a viszonylag normális gazdaság körülményei közt talán nem is került sor. A régi témát, hogy vajon a Slovnaft a domináns piaci helyzetét kihasználva mennyire feji meg az autósokat, Ivan Mikloš most kibővítette azzal az állítással, hogy a cég a büntetés költségeit is a lakosság nyakába akasztja. Kicsit utánanézve a dolognak, hamar kiderül, hogy a MOL-csoport a múlt héten sem viselkedett másképp, mint korábban, egyszerre emelte az árat mindkét országban. Ebből esetleg azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a pozsonyi büntetés költségeit a magyarországi autósok is nyögik. Érdekes az is, hogy Mikloš a saját aranytojást tojó tyúkját piszkálja. Hiszen minél magasabb az ár, annál több adó jut az államnak. Ez pedig felettébb jó érzéssel töltheti el őket, legalábbis amikor tavaly Magyarországon az üzemanyagra kivetett luxusadó némi csökkentésével próbáltak jó pontokat szerezni az autósoknál, nálunk ez a hatalmon lévő politikusoknak eszébe sem jutott. A Slovnaftnak mindenesetre hétfőig kell eljuttatnia válaszát a milliárdos büntetéssel kapcsolatban, miközben nyithatja az új frontot a miniszter csütörtöki parlamenti kijelentéseivel kapcsolatban.

Volt azonban Ivan Miklošnak a héten egy ennél sokkal nagyobb kihatású kezdeményezése is. A minisztériuma a kormány elé terjesztette az ország versenyképességének középtávú javítására szolgáló koncepciót. Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, hogy ez nem csak arra szolgál, hogy letudják azt a feladatot, amely szerint az EU úgynevezett lisszaboni stratégiájával valamiképp hivatalosan nálunk is foglalkozni kell. Végül is a mostani kormány az elmúlt két évben elvégzett annyi fundamentális reformot, hogy komolyan vegyük egy ilyen jellegű anyagát. Pedig ennek kulcsszava a tudásalapú társadalom. Ez nagyon fontos fordulatot jelentene egy olyan országban, ahol az egymást követő reformkormányok ellenére a diákokat még mindig szereptévesztésben szenvedő szerzők által összeállított lexikonokból tanítják. Tudja a kedves Olvasó, hogy milyen messze van tőlünk az Alfa Centauri csillag? Ezért manapság egy tízéves gyermek rossz jegyet kap. Szóval, a tudásalapú társadalom kiépítése sokkal inkább ráférne Szlovákiára, mint a beruházási tájfun. ĺgy ugyanis érdekesebb és hosszú távon is biztos megélhetést jelentő gazdaság alakulna ki, nem kellene attól rettegni, hogy mikor éri meg a cégeknek továbbköltözni Romániába vagy Ukrajnába. Emiatt drukkoljunk Miklošnak, hogy megvalósuljon szlovákosított „lisszaboni stratégiája”. Hat éve van rá, ami nem nagy idő. Csak megjegyezzük, hogy ennek legjobb útja és talán egyetlen reális megoldási lehetősége az idén készülő Nemzeti Fejlesztési Terv „lisszabonosítása” lehet. Ez azonban olyan mérvű nézetváltozást követelne meg, amilyenre eddig a szegény, elmaradott uniós országok közül egyedül ĺrország volt képes – ennek köszönhetően a szigetország már régen otthagyta a szegények klubját. Szlovákia a pénzügyi és strukturális reformjainak köszönhetően szívesen nevezi magát közép-európai tigrisnek. Mi azért tudjuk, hogy ez túlzás, de egy valódi tudásalapú társadalom gyorsított ütemű kiépítése jócskán felhozhatna bennünket. Mikloš erre az évre kifogyott a reformtémákból, lehet, hogy az elmúlt két esztendőbeli hajtás után emiatt hiányérzete van, és így van esélye annak, hogy a koncepcióból valami meg is valósul.