A jövő évi költségvetés-tervezet takarékosabb és áttekinthetőbb gazdálkodással számol. Minden minisztériumot takarékosságra kényszerít, és ez alól a szociális juttatásokért, így a munkanélküli-segélyekért felelős tárca sem kivétel.
Miért érdemes feketén?
Ľudovít Kaník munka-, szociális- és családügyi miniszter a munkanélküliség égető gondját főképp a szociális juttatások rendszerének szigorításával enyhítené. Amint egyik nyilatkozatában kifejtette, szeretné, ha a valóban rászorulók több pénzt kaphatnának, a feketén dolgozók viszont egy fillért sem. Olyan probléma ez, amelynek megoldásával már jó néhányan próbálkoztak a rendszerváltás óta, de azon kívül, hogy időnként ijesztőnek tűnő adatokat röppentettek fel a feketén dolgozók vélt számáról, érdemben még senki sem cselekedett az ügyben. Egyelőre egyetlen kormánygarnitúra sem volt képes kidolgozni olyan szűrőrendszert, amellyel teljes bizonyossággal kiszűrhetnék azokat, akik munkanélküliként havi rendszerességgel felveszik a segélyt, ugyanakkor feketén dolgoznak. A szociális ügyek új minisztere állítja, a szociális juttatások rendszerének szigorításával senkinek sem ártanának, céljuk, hogy kevesebb legyen a segélyre szoruló.
Nyilvánvaló, hogy ez csak úgy érhető el, ha kevesebb lesz a munkanélküli. Kevesebb munkanélküli pedig csak úgy lesz, ha több lesz az olyan munkáltató, aki nem a foglalkoztatási, társadalombiztosítási és adótörvények kijátszásában lesz érdekelt, hanem elsősorban a tisztességes munkahelyteremtésben. Az adó- és járulékterhek miatt azonban például az iparosok zöme egyelőre örül, hogy magát és családját el tudja tartani szerény jövedelméből. Ha szüksége van munkaerőre, legfeljebb munkanélkülit vesz fel, aki után semmiféle járulékot meg adót nem kell fizetnie. Ľudovít Kaník javára írható, hogy nem a feketén munkát vállalók szankcionálásában látja a megoldást, hanem a fekete munkavállalás okainak felszámolásában. Persze, ha számba vesszük, hány félresikerült törvényt kellene rövid idő alatt úgy módosítani, hogy munkáltató és alkalmazott egyaránt megtalálja számítását, korábbi törvényhozási tapasztalataink alapján derűlátásunk gyorsan megkopik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.