Vélemény

Mi vár ránk 2019-ben?

Az előrejelzés nagyon nehéz dolog, különösen, ha a jövőről van szó. Ez a közgazdász körökben ismert aforizma rendre előkerül az év elején, hiszen sokakat foglalkoztat, hogy mit hoz az esztendő.
Dudás Tamás

2019. január 9. 13:01

Hálátlan feladat, ennek ellenére sok elemző újra és újra belevág, hiszen nagy igény van rá nemcsak befektetői és kormányzati körökben, hanem a laikus közvélemény részéről is. Sokakat a dicsőség is ösztönöz, hiszen jól sikerült prognózisokkal komoly szakmai hírnév alapozható meg. Remek példa erre Nouriel Roubini amerikai közgazdász, aki a 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válság megjóslásával csinált nemzetközi karriert. 

Szlovákia éve a könnyebben megjósolható pontok közé tartozik. A szlovák gazdaság 2019-ben is legalább olyan jól fog teljesíteni, mint tavaly, és nagyon valószínű, hogy a gazdasági növekedés tempója néhány tizeddel még növekedik is. Szinte biztos, hogy a Jaguar Land Rovernek köszönhetően a Szlovákiában letelepedett autógyárak 2019-ben rekordmennyiségű járművet gyártanak le, annak ellenére, hogy az európai autópiac az elmúlt hónapokban gyengülni látszott. A gazdasági növekedésnek köszönhetően a munkanélküliség az 5 százalékos határ alá kerül, és fokozatosan eljutunk addig a pontig, hogy nagyon nehéz lesz a fennmaradó munkanélkülieket mozgósítani. A munkaerőpiacon egyre növekvő hiány betömésére ezért még több külföldi munkaerőre lesz szükség, és 2019-ben a külföldiek foglalkoztatásában is új történelmi rekordot könyvelhetünk el. Borítékolható az is, hogy mivel 2020 választási év, a minimálbér tovább emelkedik idén, és a kormánypártok még nem végeztek a szociális csomagokkal sem. Ennek ellenére a kormánynak sikerül összehoznia a tervezett kiegyensúlyozott költségvetést, hiszen kár lenne egy ilyen történelmi ziccert kihagyni. 

A nemzetközi porondra kilépve sajnos kezdenek sokasodni a bizonytalansági tényezők.

Európában az év kérdése kétségkívül az, hogy milyen keretek között fogja Nagy-Britannia elhagyni az Európai Uniót. 

Szilárd meggyőződésem, hogy a rendezetlen brexit nem érdeke sem a brit politikai elitnek, sem az EU-tagországoknak. Ha Theresa May nem tudja a brit parlamentben elfogadtatni a brexit kereteiről szóló megegyezésest, nagy a valószínűsége, hogy a brexit határideje kitolódik március végéről egy távolabbi időpontra. Mindeközben a legnagyobb európai gazdaságok teljesítménye romlik 2019-ben, Németországban pedig egyre gyakrabban hallani azt az R betűs szót, amelyet a közgazdászok kimondani sem szeretnek hangosan. Egy esetleges német gazdasági recesszió ugyanis rossz hír lenne az egész európai gazdaság számára. 

Az amerikai kormány gazdaságpolitikai lépései gyakran zavarba ejtőek, mióta Donald Trump az elnök, de 2019 a megegyezések éve lesz az Egyesült Államok számára. Mivel a kereskedelmi háború további éleződése nem érdeke sem az amerikai, sem a kínai gazdasági szereplőknek, várható, hogy a február végéig meghirdetett tűzszünet békekötéssé változik. A kínai vezetők több lépése is azt sugallja, hogy készek békejobbot nyújtani az amerikai partnereknek, és Trumpnak a sok rossz hír között nagy szüksége van egy gyors győzelemre. 

Viszont nagyobb az esélye az európai autók behozatalára kivetett extra védővám bevezetésének, ugyanis Trump kevésbé tart az európai gazdasági partnerektől, mint Kínától. 

Ami a legfontosabb, hogy 2019-ben elkerüljék a világgazdaságot az úgynevezett fekete hattyúk. Ezek olyan események, melyeket szinte lehetetlen előrejelezni, és általában negatív hatással vannak a világpolitikára és a világgazdaságra. Kívánjunk ezért az új évben sok sikeres gazdasági előrejelzést és a lehető legkevesebb fekete hattyút. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Közel 200 Fidesz-ellenes tiltakozás lesz

A D4-es és az R7-es építése miatt további forgalomkorlátozással kell számolni

Holttestet találtak egy parkoló autóban Füleken

Február végén találkozik Donald Trump Kim Dzsong Unnal

Többen meghaltak és megégtek egy mexikói üzemanyag-vezeték robbanásában

Szociális vállalatok segíthetnek az alacsony műveltségű állástalanoknak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?