Művész, civil, püspök és bankár 2020-ról

a kassai Thália Színház színésznője

Távol áll tőlem, hogy az új év közeledtével fogadalmakat tegyek, szabadkozzak, hogy az új évben miként fogok vagy nem fogok cselekedni, és határozott elképzelésekkel sem szoktam belevágni az új évbe. Megpróbálok a pillanatnak örülni, értékelni és elfogadni. Különösebb elvárásaim nincsenek 2020-szal szemben. A jót, az örömet, a szeretetet nyitott szívvel fogadom, a rosszból pedig próbálok okulni. 2020 számomra 366 lehetőség, pillanat a maga titokzatosságával, mert sose tudhatjuk, hogy mit tartogat számunkra.

dramaturg, kassai Thália Színház

A világ reménytelen, mint egy kínai lábujj – mondta Déry Tibor drámájának a címszereplője Az óriáscsecsemőben. Közel 100 évvel ezelőtt. A szavak azóta még inkább kiüresedtek. Talán a félelmeink is. Nem is tudom, azt kívánjam-e, hogy végre 2020-ban kollektíven megértsük ezt a mondatot, vagy inkább azt, hogy 2020-ban is fedje jótékony köd és költészet ezt a képet. Ráadásul én úgy emlékeztem, hogy a világ annyira reménytelen, mint egy kínai nagylábujj. Azt hiszem fokozni akartam a hasonlat bizarrságát. Vajon miért? Talán azt kívánom magamnak, hogy ilyen finomságokról és mélységekről legyen kedvem, időm és lehetőségem 2020-ban is elgondolkodni. És legyenek ebben partnereim.

Többen, mint egy akármekkora kínai lábujj. Legyen ez a tét- és létkérdés. De ki az a Déry Tibor?

püspök

A 2020-as év meglátásom szerint sok újat fog hozni. A politikai élet terén várom azt, hogy a sok huzavona után mégis legyen magyar képviselet a szlovák parlamentben.

Egyházi téren ez a tisztújítás, a választás éve lesz, s remélem, hogy megfelelő, hűséges és szolgálatkész vezetők választásával tekinthetünk újabb hat év elé. Jómagam kérem Istentől az erőt ahhoz, hogy az új esztendőben előadódó feladatokban helyt tudjak állni. Családi és személyes téren pedig örülnék annak, ha legalább ugyanilyen szeretetben tudnánk együtt lenni, élni és gondolkodni a családdal, felnőtt gyermekeinkkel és szeretteinkkel, mint ebben az elmúló esztendőben.

a Nemzeti Bank alelnöke

Már rég megtanultam keveset várni, mert akkor sokkal több a kellemes meglepetés. Most hogy a retro a divat, nekem elég lenne, ha visszatérhetnénk egy olyan világba, ahol az érveknek van súlya, a becsület az erény és ahol az orrunknál tovább látunk. De tudom, ez túl nagy kérés, ezért 2020-tól csak annyit várok, hogy ha már egy nappal hosszabb mint 2019, akkor legalább az a plusznap legyen sikeres mindenkinek.

a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alapítója

Friss és józan gondolkodást, közösségünkben fiatalítást. Remélem, sikerül meghúzni azokat a választóvonalakat, amelyek mentén a valós európai értékeket tudjuk majd képviselni. Tudatosabbnak, igényesebbnek kell lennünk, jobban figyelni a környezetünkre. A Pozsonyi Kiflivel tízévesek leszünk. Büszkén nevezhetem a projektet a pozsonyi magyarok egyik sikertörténetének. A lelkes csapattal alapított egyesület felnőtt, állandó székhelyre van szükségünk. Az álmunk egy közösségi és látogatóközpont működtetése Pozsony Óvárosában. Ehhez keresünk partnereket és támogatókat.
 

TANDEM, n.o.

Erről a kérdésről egy Anthony de Mello-történet jut eszembe: „A tanítványok a folyóparton üldögélnek.
Az egyik megkérdezi: – Ha beleesnék, megfulladnék?
– Nem – mondja a Mester –, nem a beleeséstől fulladsz meg, hanem a bennmaradástól.” Azt várom a 2020-as évtől, hogy – mi, szlovákiai magyarok – elkezdjünk kimászni a vízből, ahelyett, hogy egymást szidva azt keressük, ki kit lökött be vagy ki a (nagyobb) felelős a zuhanásért.