Mi lesz velünk otthon?

Minő nyugi van itten e honban mostan, pedig új kormány alakíttatott. Elmaradtak ezúttal az ilyenkor szokásos ideges csetepaték, a körömrágásra ösztönző izgalmak. A jobbközép parlamenti többséget elnyert pártjai a normalizálódni látszó politikai viszonyokhoz méltón osztozkodtak a hatalmon, az ellenzékbe sodródott politikusok meg szinte gyanús szervilizmussal törődtek bele sorsukba. Mintha kitörőben lenne a békefront, mondhatnók némi bolsevik beidegződéssel befolyásoltan... – Rendszerváltás lesz itt végre, akárki meglátja – mondhatná Józsi bácsi, ha olyannyira foglalkoztatná őt a nagypolitika, mint ahogy azt egynéhány szakbarbár társadalomkutató, közíró s nem utolsósorban a mindenkori pártkliensek, régi-új pártegyenruhákban grasszáló hataloméhes individuumok gondolják. Józsi bácsi azonban korántsem központi forgatókönyvek szerint gondolkodik. És így van ez jól! Mert a Józsi bácsikat szerencsére és teljesen természetesen, csupán az érdekli, hogy békén hagyják őket. Hogy az általuk hatalomba delegáltak szolgálják őket, ne pedig a hatalmat gyakorolják fölöttük. A Big Brother ugyanis csak a tévében szórakoztató...

Viszonylag minden rendben van tehát a pártok háza táján, arra azonban folyamatosan ügyelniük kell, nehogy evés közben jöjjön meg hatalmi étvágyuk. Rövidesen ugyanis újra az urnákhoz szólíttatik a nép. Eldöntendő, hogyan rendezkedik be otthon? Kire, kikre bízza sorsát az elkövetkező négy évre az okos nagypolitikai többségi döntés után. A 2002. december 6–7-én esedékes önkormányzati választásokról van szó. Az időszerű politikai vizsgaidőszak záróvizsgájáról, úgymond. Amelynek tárgya, tétje, korántsem ugyanaz, mint ami a parlamenti választásokon volt. Mert ezúttal majd korántsem kizárólag a politikai, mi több, pártsorvezetők szerint kell megválasztanunk önkormányzati képviselőinket és a kegyeinkre pályázó polgármestereket. Hanem aszerint, kik azok, milyen emberek, mit tettek, mit kínálnak, ha úgy tetszik, milyen közvetlen szomszédok, ismerősök, lokálpatrióták azok, akik a bizalmunkat akarják. Mindezen szempontokat ráadásul éppen a normális, demokratikus eszméket hirdető pártok érdekében kell szem előtt tartani. Hogy a helyi tülekedések közben ne „amortizálódjanak” azok miatt, akik a színeikben pályáznak az önkormányzatokba. Ha netán a pártoktól független, ám demokratikus pártok céljaitól korántsem idegen személyiségek részesülnek majd előnyben velük szemben. S hogy miért éppen most, az új kormány megalakulása után időszerű ilyen hétköznapinak tűnő dolgokon gondolkodni? Pusztán csak azért, hogy azt a reménykeltő nyugalmat, ami a nagypolitikát jellemzi most, ne válthassa fel az önkormányzati választások kiváltotta hatalmi tülekedés hangzavara. Lehessen már rendszerváltás helyben, itthon is...