Mi lesz itt tavasszal?

Ha történetesen nem lennék Szlovákia állampolgára, külföldről minden bizonnyal jól szórakoznék a legtöbb kormánypárti politikus ripacskodásán. S azon meg különösképpen, hogy éppen Mečiar inti meg machiavellista módon Dzurindát: ne szidja már oly hevesen a budapesti politikát, amikor leginkább a kormányfő szokásos halogató taktikája okozta a legtöbb galibát a státustörvény ügyében is. Hahotázhatnék a miniszterelnök meggondolatlan makacsságán is, aki nem tett eleget Pavel Koncoš követelésének, s ezzel valójában semmit sem oldott meg. Csakhogy ebben az országban élek, vagyis ami itt történik, az a közérzetemet, életemet is közvetlenül befolyásolja. Hozzám hasonlóan több mint fél milliónyi magyarét, akik ugyancsak egyre csalódottabban mondják: három és fél évvel ezelőtt nem ilyennek képzeltük a kormánykoalíciót. Nyilván jót is lehet mondani erről a kabinetről, amely mégis csak lényegesen javított az ország külföldi megítélésén, szomszédpolitikáján, makrogazdasági eredményein, még az átlagbérek is növekedtek valamicskét, miközben az inflációt sikerült féken tartani. Csak az a nagy baj – írta nemrég éppen lapunk hasábjain Petr Uhl, a neves cseh személyiség –, hogy minderről a lakosságnak alig van tudomása. Éspedig azért, mert az úgynevezett átlagpolgár megélhetési gondjai szinte semmit sem enyhültek. De talán még ez sem okozott volna akkora kiábrándulást, ha a kormánykoalíció morálisan viszonylag tiszta marad. Nem így van, hiszen csaknem annyi botrány robbant ki, mint Mečiarék idején, s csekély vigasz, hogy az elmúlt három évben legalább néhány miniszter és más magas rangú tisztségviselő kegyeskedett lemondani, ha jórészt a sajtó révén napvilágra került cáfolhatatlan tények már teljesen falhoz szorították őket.

Kiábrándulva szemléljük azt is, hogy egyre több politikus már a választások utáni négy esztendőre igyekszik ama bizonyos vályú közelében maradni. Ezért riszálja magát Pavol Hamžík Mečiar előtt. Ezért döntött úgy Koncoš, hogy minden áron kihajítja a süllyedő hajóból Schmögnerovát. Ezért vág mindehhez jó képet Peter Weiss és alig tiltakozik Milan Ftáčník, akik valószínűleg hosszú időre jegelték a szociáldemokrata platformról alkotott elképzeléseiket, és most már csak számukra negfelelő megoldásokat keresnek. A leendő pártlistán megkapaszkodva, netán Brüsszelben vagy Strassbourgban valamilyen külhoni szolgálatot megkaparintva. És ne kerteljünk: hovatovább ugyanilyen szándék vezérli Mikuláš Dzurindát is, aki rezzenéstelen arccal ismételgeti rögeszméjét, olyan jobboldali koalíció összetákolását, amelyet csak a jelenlegi törpepártok támogatnak, a kormányfő-pártelnökhöz hasonló megfontolásból. Ez a kiábrándító marakodás és konchajszolás akkor zajlik, amikor még – elvben! – érvényes a koalíciós szerződés. Mi lesz itt kora tavasszal, amikor az alku hatályát veszíti? Sajnos, tudjuk a választ, miként egyre inkább azt is, hogy mi következik szeptemberben vagy netán az előrehozott választások után. S mi, az egész hajcihőben vétlen és tehetetlen szlovákiai magyarok is akaratunk ellenére szintén fenékig üríthetjük a keserű poharat.