Mi a legjobb a fociban?

Hát… Izé… Hogyhogy mi az értelme? Hirtelenjében nem tudtam, mit válaszolhatnék erre. „A csapattal valóazonosulás révén mindenkinek megadatik a sikerélmény…” – kezdtem volna a kultúrantropológiai magyarázatot, de rájöttem, hogy ez így sántít. Az én csapatom például több mint húsz éve bukdácsol, s ha valamiért szeretem, akkor az biztosan nem a sikerélmény. Hanem mi? Tulajdonképpen arra sem egyszerű választ adni, hogy mi a jó a fociban. Miért járunk ki a meccsekre? A látványos játékért? Á, nem. A látványos játék manapság a Bayern München specialitása. A baráti társaság vonz bennünket? Ezt sem hinném, hiszen vannak magányos meccsnézők is, ott ülnek a legfelső sorokban, távol a kotnyeles kibicektől. Hát akkor miért? A gólok miatt? Ez sem igaz. Bármelyikünk tudna említeni olyan 0–0-t, amelynek legalább annyira örült, mint egy gólzáporos győzelemnek. Arról márnem is beszélve, hogy a gólörömöt csak közvetve, áttételesen tapasztaljuk meg, mintegy másodkézből, hiszen a gólokat nem a szurkoló lövi, vagy legalábbis nem ez a jellemző. (Ellenpélda persze akad, az ismert liverpooli exhibicionista, Mark Roberts 2000-ben egy Liverpool–Chelsea Ligakupa-meccsen befutott a pályára, elcsente a labdát Zolától, a Chelsea kapujáig nyargalt vele, majd gólt lőtt Ed De Goey-nak – amiért egyrészt hangos ovációban, másrészt 100 font pénzbírságban részesült.) Mi a legjobb a fociban? Fogalmam sincs. Az biztos, hogy nem maga a meccs. Hanem az érzés, például. Meccsre menni szombaton. Meg vasárnap. Meg kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken. Ha pedig éppen nincs meccs, akkor: várni, hogy meccs legyen. A várakozás maga. Az a különös bizsergés a gyomorszáj tájékán. Az izgalom, hogy már csak hármat kell aludni, már csak kettőt… Készülődni. Ráhangolódni. Aztán: megízlelni. Ott lenni. A labdát figyelni, kofoláért sorba állni, teli torokból kiabálni, vagy csak nézni némán, beszívni a tribün illatát, lehunyt szemmel letüdőzni, visszatartani, várni a hatást, belefeledkezni. S az utazások: vonattal, busszal, kocsival, stoppal. Visz a vonat, megyek utánad. Mint a legszebb szerelmes versben. Mégis: mi ez a vágy? Mire irányul? Nem tudom. Valami titkos alkímia odabent, a szív mélyén. Gyermeknek maradni, soha fel nem nőni. „Akarsz-e élni, élni mindörökkön, / játékban élni, melyvalóra vált?” Hát, igen. Virágok közt feküdni lenn a földön, tikkadt réteken, lapuleveles vasúti töltések oldalában. Elvonási tünetek nélkül vészelni át a nyári holtszezont. Pótszereket találni, pótmegoldásokat, mint erre a hétvégére is, amikor majd Drezdába indulok, oda-vissza 18 órás utazás személyvonatokon és olcsósárga buszokon, hogy szombat délután élőben lássam a Dynamo Dresden–Ajax Amsterdam barátságos mérkőzést, tűző napsütésben, harmincöt fokban. Ennek mi az értelme? Nem tudom. S az életnek mi az értelme? Mindenkinek más. Valakinek a jézusi szeretet, valakinek a karrier, valakinek a család, valakinek az élvezetek hedonista hajszolása, valakinek a házautó-gyerek-szentháromsága, valakinek egy asszony illata („Isten kurva nagy zseni volt” – ahogy Al Pacino mondjaa nőkről szóló emlékezetes monológjában). Valakinek pedig a futball. A Djurgardens IF, a Blackburn Rovers, az Ózdi Kohász. Egy marslakó biztosan csodálkozna ezen. Hogy eme Isten által teremtett (A-verzió) vagy majomtól eredő (B-verzió) vagy Isten által teremtett és majomtól eredő (A+B) földi civilizációban mi ez a nagy felhajtás egy pöttyös labda körül, s az emberiség egy része miért tulajdonít mitikus jelentőséget kétszer 45 perces időtartamnak. Tényleg: miért is? Douglas Adams Útikalauzában (Galaxis útikalauz stopposoknak) van egy jelenet, amikor Bölcs Elmét, a szuperokos computert arra kérik, adja meg a választ a végső kérdésre. A computer azt feleli, gondolkodnia kell, ami eltarthat egy ideig, mondjuk hét és fél millió évig. A kérdezőket ez sem tántorítja el, hét és fél millió év múlva ismét Bölcs Elme színe elé járulnak, hogy megtudják a választ az Életre, az Univerzumra és Mindenre, s amely végre elmagyarázná az élet értelmét. S hogy mi ez a válasz?„Nem fogtok neki örülni” – figyelmezteti őket Bölcs Elme. „Nem baj, csak mondd!” – nógatják türelmetlenül.Úgyhogy a szuperokos computer méltósággal, higgadtan közli velük a választ: „Negyvenkettő.” Hét és fél millió évig gondolkodhatnánk, hogy mi az egész futballmánia lényege, akkor sem tudnánk okosabb választ adni, mint Bölcs Elme. A foci értelme tehát, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim: „negyvenkettő”. Vagy ha úgy jobban tetszik: négy–kettő. Esetleg, hisz’ magyarok volnánk, hat–három. Különben pedig: ne fi lozofáljunk, hanem élvezzük azt a kevés élvezhető játékot, és örüljünk annak, hogy aki megteremtette az embert, az megteremtette a futballt is. Al Pacino jól mondta: Isten kurva nagy zseni volt.