Mennyi a négyzetméter?

Mostanában azon elmélkedem, hogy napilapot olvasni csupán azoknak kockázatmentes, akiknek stabil a vérnyomásuk. Ugyanis a Zsolna mellett születendő autógyár témája napirenden szerepel a sajtóban, és bizony vérnyomásemelő hatása van. Én – amúgy öregesen – csak álmélkodni tudok, mennyit változott a világ.

Mostanában azon elmélkedem, hogy napilapot olvasni csupán azoknak kockázatmentes, akiknek stabil a vérnyomásuk. Ugyanis a Zsolna mellett születendő autógyár témája napirenden szerepel a sajtóban, és bizony vérnyomásemelő hatása van. Én – amúgy öregesen – csak álmélkodni tudok, mennyit változott a világ. Évtizedekkel ezelőtt Szepsiben egy „nemzetgazdaságilag jelentős üzem” építését kezdték el. Az akkori módszer szerint „felvásárolták” az alapterületet 40, azaz negyven fillérért négyzetméterenként. Én is a szerencsések közé kerültem 1700 négyzetméterrel.

Vitathatatlan, az üzem működött, munkalehetőséget adott. (Hogy manapság milyen állapotban van, arról inkább tapintatosan hallgassunk.) Foglalkozzunk inkább Zsolnával. Nekünk, magyaroknak külön örömünkre szolgál, hogy azon a tájon – habár nem Arany János anyanyelvét beszélik – megtanulták, hogy kinek fütyül a fülemüle. Hála jogásztársadalmunknak. Kár, hogy ez a jeles gárda nem jogállamot épít, hanem jogászkánaánt. Nekik nem kell félniük a munkanélküliségtől. Ők nem vágynak külföldi állások után. Hiszen nálunk aranyat érő vadászmező van.

A mezőről jut eszembe, hogy a közelmúltban zajlottak nálunk a Szepsi Napok. A nemzetközi vendégek között itt volt a földművelésügyi miniszter úr is. Remélem közölték vele, hogy nálunk nincsen áremelés. A helyi mezőgazdasági társaságtól a földtulajdonosok továbbra is egy mázsa terményt kapnak egy hektár bérlete fejében, 310 korona pénzértékben. Tehát nálunk megállt az idő.

Győri Sarolta Szepsi

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?