Mennyei tőkések tere

Kornai János híres magyar közgazdász mesélte egyszer, hogy egy kínai gyárlátogatáson megkérdezte az üzem tulajdonosát, milyen a viszonya a helyi kommunista párttitkárral. Nagyon jó, hangzott a válasz, mert én vagyok a párttitkár. Ha Mao Ce-tung hatalmas portréja képletesen szólva végigtekint a világ leghatalmasabb terén, mondjuk a kínai fővárosba sereglett kommunista pártkongresszus résztvevőin, akkor nagyon sok luxusautós, szupergazdag nagyvállalkozó, dollármilliomos, sőt milliárdos párttagot láthat a kongresszusra sietni. Amellett, hogy Mao alighanem forog a sírjában (ennél sokkal rosszabbat érdemel), valószínűleg az általa száműzött, majd később rehabilitált, a kínai reformok és a nyitás politikája atyjának számító, de a Mennyei béke terén zajló 1989-es tüntetések vérbefojtására is parancsot adó Teng Hsziao-ping is megdöbbenne azon, amit lát. Elég ehhez néhány adat is, például a gyorsvasutakról. Az első vonalon 2008-ban indult meg a forgalom. A hálózat hossza 5 év alatt meghaladta a tízezer kilométert (az európai és japán vonalak kétszerese), de persze pár év alatt ezt is meg akarják duplázni. Teng meglátása az volt, hogy a kelet-európai szocialista rendszerek azért buktak meg, mert nem tudtak növekvő jólétet biztosítani a lakosságnak. Az általa megalapozott kínai modell arra épült, hogy a rezsim utópista ideológiai lózungok meg tömeges terror helyett teljesen pragmatikusan a jólét folyamatos emelkedését biztosító gazdasági növekedéssel teremti meg legitimitást. Nos, ez jórészt bejött – ahogy a reformokkal egyre nagyobb teret engedtek a piac láthatatlan kezének, az egyre több embert, százmilliókat emelt ki a nyomorból és húzott fel a középosztályba. 1989 után már nem kellett tankokkal a párt hatalmát veszélyeztető százezres tüntetéseket eltiporni. Ám Teng modellje egyre több kihívással szembesült: lassuló növekedés, növekvő eladósodás, demográfiai problémák, az elégedetlenség régi (több tízezer helyi tüntetés) és új formáinak új technológiákon való megjelenése (internet, közösségi oldalak), valamint környezeti károk és az egyre agresszívabb külpolitikai érdekérvényesítés. Kínának szinte az összes szomszédjával Japántól Indiáig területi vitái vannak, többel háborúzott is az elmúlt évtizedekben (India, Szovjetunió, Vietnam). A kínai lakosság körében erősödő (burkoltan államilag támogatott) nacionalizmus fordítva is elsülhet, a Japán ellen tüntető tömeg idővel a saját kormánya ellen is fordulhat. De egy kardcsörtetésből induló regionális incidens a Dél-kínai tengeren szintén elfajulhat. Akárhogy is lesz, valószínű, hogy ha a rövid 20. századot Amerika évszázadának tekintjük, akkor a lényegében 1989- ben kezdődő 21. század Kínáé lesz. Kár, hogy embereket eltipró tankokkal kezdődött, de nem biztos, hogy rosszabb, ha a forradalom helyett a jólét fogja elhozni a kínai demokráciát. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója