Kína óvatosságra szólította fel állampolgárait a tajvani kibertámadásokkal szemben

Kína nemzetbiztonsági minisztériumának hétfői közlése szerint az Anonymous 64, mely állításuk szerint a tajvani hadsereg által támogatott hackercsoport, kibertámadásokat hajtott végre számos kínai célpont ellen, ezért felszólította a kínai állampolgárokat, hogy legyenek óvatosak, és jelentsék az ilyen kísérleteket a hatóságok felé.

Az Anonymous 64, amely a kínai nemzetbiztonsági minisztérium szerint Tajvan kiberhadviselési részlegéhez tartozik, az év eleje óta honlapokra, szabadtéri képernyőkre és hálózati tévéállomásokra próbált feltölteni és azokon sugározni „a szárazföldi Kína politikai rendszerét és főbb politikáit becsmérlő tartalmakat” – áll a minisztérium hivatalos WeChat felhasználói fiókjának bejegyzésében.

Hozzátették: a csoport ellen folytatott vizsgálat során kiderült, hogy az Anonymous 64 által szerinte elért számos weboldal hamis volt, vagy alig volt forgalma. A vizsgálat szerint a számos egyetemi és médiaoldalra való behatolást bemutató posztokat is megszerkesztették, így azok nem valódiak.

„Támogatjuk, hogy a kínai internetfelhasználók ne higgyenek a pletykáknak, ne terjesszenek rémhíreket, és haladéktalanul jelentsék a kibertámadásokat vagy a propagandaellenes tevékenységgel kapcsolatos eseteket a nemzetbiztonsági hatóságoknak” – olvasható a bejegyzésben.

A tajvani védelmi minisztérium információs és kommunikációs erőinek parancsnoksága szerint Peking vádjai nem igazak.

„A jelenlegi ellenséges helyzet és a kiberfenyegetések súlyosak. A kínai kommunista hadsereg és a vele koordináló erők továbbra is repülőgépekkel, hajókkal és kibertámadásokkal zaklatják Tajvant, és ők kezdeményezik a regionális béke aláásását” – áll a tajvani védelmi minisztérium közleményében.

Tajvan gyakran vádol kínai csoportokat azzal, hogy online formában dezinformáció terjesztésére vagy kibertámadások végrehajtására törekszenek az önálló kormányzattal rendelkező szigeten, melyre Kína továbbra is szakadár tartományaként tekint, és amelynek szuverenitási igényeit határozottan elutasítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?