Mélyre zuhanhat, aki magasra száll

Spiegel: Martin Schulz az Európai Parlament elnökeként hatáskörén túllépve támogatta bizalmasait.Hatáskörét túllépve és szabályokon átlépve egyengette bizalmasai karrierjét az Európai Parlament (EP) elnökeként Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje és jövendő elnöke – í

Spiegel: Martin Schulz az Európai Parlament elnökeként hatáskörén túllépve támogatta bizalmasait.

Hatáskörét túllépve és szabályokon átlépve egyengette bizalmasai karrierjét az Európai Parlament (EP) elnökeként Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje és jövendő elnöke – írta a Der Spiegel német hírmagazin. Az EP szerint nem történt szabálysértés. A Der Spiegel belső parlamenti dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a baloldali politikus nemcsak kancellárjelölti kampányának vezetője, Markus Engels pályafutását segítette kétes módon, hanem EP-elnöki kabinetje további négy tagjáét is, nem törődve a szokásokkal és a személyzeti szabályzattal. Tavaly októberben kezdeményezte a négy munkatárs előléptetését, és amellett, hogy jól fizetett osztályvezetői posztra helyezzék őket, azt is el akarta érni, hogy vezető tisztségben eltöltött szolgálati időként számolják el nekik azt az időszakot, amelyben mellette dolgoztak. Az EP-ben nehezen tudták feltartóztatni az elnök törekvését, Engelsszel kapcsolatos elképzeléseit Schulz keresztülvitte. Engels 2012-től Schulz közbenjárására az EP berlini tájékoztató irodájában kapott munkát, olyan szerződéssel, mely alapján Brüsszelben volt a munkahelye. A „hosszú távú kiküldetés” révén Engels a fizetése 16%-ának megfelelő külszolgálati pótlékot kapott, és csak 2012-ben több mint 16 ezer euró értékben számolt el útiköltséget, pedig szinte mindig Berlinben volt. Az EP költségvetési ellenőrző bizottságának (CONT) elnöke, Ingeborg Grässle szerint Schulz hosszú távú kiküldetéshez, 16%-os adómentes pótlékhoz és napidíjhoz juttatta munkatársát. „A szabályokat nem ilyen esetekre alkották” – állapította meg Grässle, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa. A Der Spiegel felidézte, hogy a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) készített egy „Schulz-dossziét” a volt EP-elnök kifogásolható ügyeiről. A CDU elnökségében nem örülnek, hogy kiszivárogtak részletek, és bár még nem döntötték el, hogyan reagáljanak az SPD támogatottságának emelkedésére, arról már határoztak, hogy kerülik a személyeskedést a szeptemberi szövetségi parlamenti választás kampányában, például nem hozzák szóba Schulz fiatalkori alkoholbetegségét, és azt sem, hogy nem érettségizett le. Az SPD-s jelölt politikáját kell támadni, nem a személyét – húzta alá Horst Seehofer CSU-elnök, bajor miniszterelnök. Hozzátette: a politika tartalmi kérdéseire összpontosító kampányt kell folytatni, mert így „a széleken lévő pártok gyengülnek és a néppártok nyernek”. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?