Meleg ősz – menetek a büszkeség napja előtt

<p>Jövő hét végén melegfelvonulás lesz. A liberálisok liberalizálnának, a KDH a családról diskurálna. Ha lesz kivel. Emberi jogi, melegjogi, családjogi. Az utóbbi hetekben gyűlnek az üggyel kapcsolatos fejlemények, a téma várhatóan a jövő hétvégén fog kicsúcsosodni, amikor a büszkeség napi meneten az allegorikus platókon apácaruhában segget riszálók pár napig betevő falatot adnak a bulvármédiának. Pedig az ügy több figyelmet érdemelne.</p>

Nálunk két párt nyomul a témában, ellentétes térfélen. Az SaS liberalizálna mindent, ami belefér, a KDH pedig a jelenlegi állapotokat betonozná be. Akár az egyik, akár a másik megoldás tetszik a kedves olvasónak, egyet el kell ismerni: nekik legalább van véleményük, amelyet ki is mondanak. Az már más kérdés, hogy csak egy fokkal jobbak, mint a többiek, ugyanis jórészt egyszerű politikai kalkulációról van szó. Amit mi sem mutat jobban, mint a liberálisok hozzáállása. Közel kétéves kormányzásuk alatt nem erőltették a témát, amióta ellenzékben vannak, félévente nyújtják be a melegházasságot és a meleg párok általi örökbefogadást de facto engedélyező törvénymódosításukat. A többi párt közben úgy véli: mivel mind a liberális, mind a konzervatív táborból „merít” választókat, jobb, ha nem foglal állást a kérdésben. Nem úgy azok a keresztény szervezetek, amelyek a hetekben leveleikkel bombázták az emberjogi stratégiát menedzselő külügyminisztériumot, mert az LGBTI (leszbi, meleg, biszex, transz- és interszex, de ne tanulják meg, mert minden évben újabb betűvel bővül) rövidítést találták meg a dokumentum tervezetében. Ami inkább csak egyfajta alapvetés, ugyanis szinte semmiféle kézzel fogható javaslatot nem tartalmaz – így részben érthetetlen a felháborodás. Azért csak részben, mert máshol is hasonlóan kezdődött a „melegtörténet”: egy kis maszatolás az ún. egyenjogúságról, csip-csup regisztrált partnerség („hogy az orvosi dokumentációt a partner is megkaphassa”), majd a korábban az „ennél többet mi sem támogatunk” mottójú liberális politikusok a melegházassággal és örökbefogadással álltak elő, mondván, közben még „progresszívebbé” váltak. És persze tovább is van, ami legalább annyira szélsőséges, mint az orosz homofób törvények és megmozdulások, csak ezek (utóbbival ellentétben) nem kerülnek annyira a média homlokterébe. Egy brit pár például bírósági végzéssel kötelezné egyházát a templomi esküvő elvégzésére, de meg lehetne nézni pár elborult, szexuális „felvilágosító”, 6–7 éves gyerkőcöknek írt tankönyvet, vagy a társadalmi kérdésekben nem „melegkompatibilis” véleményen lévők nézeteinek el nem fogadását az ún. liberális toleranciabajnokok részéről. Demagógia lenne ugyanakkor emiatt azt írni, hogy holmi keresztény szervezetek ellenzik az emberjogi stratégia, mint olyan, elfogadását. Elég lenne, ha a dokumentumban csak egy zárójeles mondat erejéig meg lennének említve a meg nem született gyermekek emberi jogai, s a most tiltakozókat megbélyegző liberálisok máris kiborítanák a bilit. Vagyis ők elleneznék az emberi jogok érvényesítését? Egy átfogó emberi jogi stratégia elkészítése, annak társadalmi vitája hasznos lenne. Pont azért, mert keretet adna, fehéren feketén leírna bizonyos elveket. Ezzel talán megelőzhető lenne, hogy a homoszexualitást üldöző, megbélyegző évszázadok után most átessünk a ló másik oldalára (ahogy ez a nyugati államok egy részében már megtörtént), s idővel olyan liberális-szemellenzős módszerrel készült intézkedések lépjenek hatályba, amelyek még jobban aláássák a társadalom jövőjét, a család intézményét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?