Megvonta az RTL Klub VV-Laci fizetését

Mintegy ötmillió forinttól esett el Vitkó Laci, miután egy újságnyilatkozatban elhatárolódott a VV3-tól.

Vitkó Laci házat, autót, álomnyaralást és persze egy éven át havi egymillió forintos fizetést kapott a VV2 első helyezettjeként. Az RTL Klubbal kötött szerződése értelmében viszont akár egyszerű játékosként, akár győztesként bizonyos kötelezettségekel is jár a szereplés. Ezzel pedig semmiképp nem fér össze az a nyilatkozat, amit néhány napja adott az egyik bulvárlapnak. Ebben Laci kijelentette, utalva a VV3 játékosaira, hogy nem kíván azonosulni a valóságshow legújabb szereplőivel, a nevét pedig semmiképp nem adja a ValóVilághoz.

A nyilatkozatot olvasva az RTL Klub azonnal kérdőre vonta Lacit, ő mondta ezeket a szavakat, vagy újságírói csúsztatásról van szó? Laci beismerte, sőt, megerősítette véleményét, amivel érthető módon nem vált kenyéradójának kedvencévé. Olyannyira nem, hogy a csatorna azonnal leállította a havi apanázs utalását, ez a hátralévő hónapok számát nézve bruttó hárommillió forintot jelent.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója kijelentette, a tisztességes lépés most az lenne Laci részéről, ha nemcsak a fennmaradó összegről, de az összes eddigi nyereményéről, házról, autóról is lemondana. Ha ugyanis nem vállal közösséget a ValóVilággal, akkor hogyan várja el, hogy ettől a műsortól kapjon bármiféle juttatást? A szerződés egyelőre életben marad, de Kolosi felhívta a figyelmet: a következő hasonló nyilatkozat már nagyobb büntetéssel járhat, a kilakoltatást is kilátásba helyezte.

A jelenlegi esetet tehát Laci viszonylag olcsón megúszhatja, az elmaradt fizetésen felül viszont elképzelhető, hogy kártérítést is követel a csatorna, amely így elérheti összesen az ötmillió forintot. Laci játékostársai és az előző széria szereplői meglepődtek az RTL Klub kemény szankcióján, de Laci nyilatkozatát is furcsállották. Kérdés, hogy a mostani büntetésből tanul-e a fiatal férfi, és ezentúl engedelmes csatlósa lesz a valóságshownak, vagy kockáztat mindent?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?