Megérkezett a jólét

Érdekes, hogy József rögtön tudta, mit jelent a fáraó kövér és sovány teheneket felvonultató álma. Érdekes, hogy az egyiptomi uralkodó hallgatott álomfejtőjére és komoly élelmiszerkészleteket halmozott fel, vagyis felkészült a szűkös időkre. A mi kormányunknak vagy nem jók a tanácsadói, vagy nem hallgat a jó szóra.

Érdekes, hogy József rögtön tudta, mit jelent a fáraó kövér és sovány teheneket felvonultató álma. Érdekes, hogy az egyiptomi uralkodó hallgatott álomfejtőjére és komoly élelmiszerkészleteket halmozott fel, vagyis felkészült a szűkös időkre. A mi kormányunknak vagy nem jók a tanácsadói, vagy nem hallgat a jó szóra. Dzurindáék ugyan fennállásuk óta azt hajtogatják, szűkös évek a mostaniak, össze kell húznunk a nadrágszíjat. Ugyanakkor azzal biztatnak, hogy egy kis takarékoskodással kihúzzuk a sovány esztendők végéig és akkor észrevétlenül ránk tör a felemelkedés. De ezek csak szavak, melyeket nem kísérnek tettek, legalábbis a kormány részéről. A nadrágszíjra és a spórolásra vonatkozó intelmeket csak az átlagpolgár vette szó szerint. A derékszíj bizonyára sokaknál túl rövidnek bizonyult (több lyuk már nem fér rá) és a takarékoskodást többen odáig fejlesztették, hogy szájuktól vonták meg a falatot, új kabátot és csizmát meg évek óta nem vettek. Ami az észrevétlen fellendülést illeti, az átlagpolgár tényleg nem vette észre, ám a kormány mintha tudna valamit. Lehet, hogy vége a szűk esztendőknek, csak nekünk nem szóltak? A minap ugyanis elállt a lélegzetem, amikor beléptem a kormányhivatal felújított sajtóközpontjába. A padlótól a mennyezetig mindent kicseréltek. Próbáltam utánaszámolni, mennyibe kerülhetett a teniszpályányi szőnyeg, az új fa falburkolat, az új asztalok és székek, az új világítás, az új hangosítás. Kalkulációm szerint csak a 90 szék kerülhetett vagy 90 ezerbe, így aztán tovább nem is spekuláltam, de tuti, hogy több millió jött volna ki. A dolog rendben is lenne, ha a régi berendezést valóban kikezdte volna az idő vasfoga. Erről azonban szó sincs, sőt a régi hangtechnika jobban működött, mint az új. Egyszerűen nem értem, miért volt szükség a kormányhivatalhoz illő decens, visszafogott, konzervatív arculatot ultramodernre cserélni egy olyan időszakban, amikor a kórházaknak nem telik új lélegeztetőgépre és inkubátorra, az eladósodás miatt pedig az iskolákban kikapcsolják a fűtést. Ezt az ellentmodást fejtse meg valaki!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?