Medgyessy újratárgyalja az Orbán-Nastase nyilatkozatot

Július 6-án Kolozsváron román-magyar kormányfői találkozó lesz, amelyen újratárgyalják a magyar kedvezménytörvényre vonatkozó Orbán-Nastase egyetértési nyilatkozatot - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök egy erdélyi magyar napilap szerdai számában megjelent nyilatkozatában.

Július 6-án Kolozsváron román-magyar kormányfői találkozó lesz, amelyen újratárgyalják a magyar kedvezménytörvényre vonatkozó Orbán-Nastase egyetértési nyilatkozatot - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök egy erdélyi magyar napilap szerdai számában megjelent nyilatkozatában.


A Kolozsváron megjelenő Krónika című erdélyi közéleti napilapnak adott interjúban a magyar kormányfő egyebek között kifejtette: mivel erdélyi származású, eddig is számos alkalommal járt Erdélyben, és ezután is kormányfői kötelességének tartja "építeni a kapcsolatot a külhoni magyarsággal".

"Orbánék túlszerették a romániai magyarságot"
Arra az újságírói felvetésre, miszerint napirenden van a magyar kedvezménytörvény alkalmazására vonatkozó román-magyar kormányfői egyetértési nyilatkozat újratárgyalása, Medgyessy Péter kijelentette: "Adrian Nastase román miniszterelnökkel Kolozsváron lesz egy tárgyalás július 6-án. Ekkor tárgyaljuk újra az egyezményt. Véleményünk szerint az Orbán-kormány túlszerette a romániai magyarságot. Úgy, mint mikor az anya annyira szereti gyerekét, hogy az már a gyerekre nézve káros. Nem azzal szerette túl, hogy segítette a magyarokat és nem is azzal, hogy ébren tartotta, sőt fejlesztette a magyarságtudatukat. Azzal sem, hogy oktatási intézményt hozott létre a számukra. A kedvezménytörvénynek voltak olyan pontjai, amelyekkel nem tudunk egyetérteni. Azzal szerette túl az Orbán-kormány az erdélyi magyarságot, hogy segítőkészségében olyan lépéseket is tett, amelyeket nem tartunk helyesnek. Erről, mármint a román-magyar paktumról tárgyalunk a román vezetőkkel július elején."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?