Markó szerint Tőkésnek tudathasadása van

– Aki most magyaroknak szervez gyertyás tüntetést magyarok ellen, az gúnyt űz Marosvásárhely 1990-es gyertyás tüntetéséből, az tudatlanságból vagy rosszhiszeműségből nem veszi észre, hogy az egység éppúgy elsődleges ma is, mint ahogy az volt tíz-tizenkét évvel ezelőtt – jelentette ki Markó Béla, a R

– Aki most magyaroknak szervez gyertyás tüntetést magyarok ellen, az gúnyt űz Marosvásárhely 1990-es gyertyás tüntetéséből, az tudatlanságból vagy rosszhiszeműségből nem veszi észre, hogy az egység éppúgy elsődleges ma is, mint ahogy az volt tíz-tizenkét évvel ezelőtt – jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Az RMDSZ elnöke a Romániai Magyar Szóban megjelent interjújában foglalkozott azzal, hogy egy héttel korábban tiltakozó nagygyűlést és gyertyás felvonulást rendezett az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) Székelyudvarhelyen. A tiltakozáson Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke élesen bírálta a szövetség helyi szervezetét és országos vezetőségét. Tőkés szerint az UPE elleni politikai kampány és támadássorozat közvetve az RMDSZ belső ellenzékének számító Reform Tömörülés RMDSZ–platformot veszi célba, illetve az RT és a Fidesz–Magyar Polgári Párt közötti szoros kapcsolatok által közvetve a legnagyobb magyar kormánypártot és a magyar kormányt is.

Az interjúban Markó arra hívta fel a figyelmet, hogy alaptalan az RMDSZ-en belüli demokrácia hiányáról beszélni akkor, amikor Székelyudvarhelyen RMDSZ-ellenes nyilatkozatokat tesz az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, RMDSZ-ellenes véleményeknek ad hangot a székelyudvarhelyi polgármester, aki az RMDSZ egyik platformjának alelnöke és tagja a szervezetnek. Markó emlékeztetett arra, hogy Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester a tavalyi helyi közigazgatási választásokon az RMDSZ-szel szemben hozott létre egyesületet, ennek ellenére az RMDSZ nem hozott vele szemben semmiféle intézkedést.

– Tudathasadásosnak kell lenni ahhoz, hogy akár tiszteletbeli elnökként, akár polgármesterként, akár más tisztségviselőként, az RMDSZ-en belül lévén, valaki úgy viselkedjék, mintha kívül lenne. Ez az, ami ellentmond a demokráciának, maga a demokrácia paródiája – fogalmazott Markó.

Az RMDSZ elnöke kitért arra is, hogy a szövetség egységes érdekképviseletként viszonyult és viszonyul a magyarországi politikai élet egészéhez, és nem az egyik vagy a másik párthoz. – Eddig sem szóltunk bele, és nem is fogunk beleszólni az odaát történtekbe. Cserében viszont elvárjuk – és ezt nagyon határozottan leszögezem –, hogy a mi belső viszonyainkba se szóljanak bele a magyarországi politikai élet szereplői. Mi Romániában arra vállalkoztunk, hogy egy más többségű országban a magyar érdekekért, a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar hagyomány és a magyar jövő érdekében fogunk küzdeni. Erről máshol, akár Magyarországon lehet hallgatni, lehet elismerően nyilatkozni, csak egy valamit nem lehet, azt, hogy onnan próbálják megmondani, ki a jó és ki a rossz magyar – fogalmazott.

Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ nagyon jól együttműködik a legnagyobb magyar kormánypárttal és a magyar kormánnyal. Azt tartja mérvadónak, hogy a magyar kormány mindeddig arról biztosította: az RMDSZ egészét tekinti partnernek, és támogatja azt a politikát, melyet a szövetség folytat.

A székelyudvarhelyi megmozduláson felolvasták azt a táviratot is, amelyben Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár együttérzéséről és támogatásáról biztosította Szász Jenő polgármestert. Markó úgy vélekedett, feltehetőleg félretájékoztatták a magyarországi politikust, ha a távirat valóban erre a rendezvényre érkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?