Markó lemondatása a cél

Durva és előzmény nélküli az a szándék, hogy éppen az egyik koalíciós partner készül egy Markó Bélát támadó indítványt előterjeszteni a parlamentben – jelentette ki maga a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A román kormánykoalícióban a demokratákkal, a liberálisokkal és az RMDSZ-szel együtt helyet foglaló Konzervatív Párt (PC) vezető testülete úgy döntött, aláírásokat gyűjt a román honatyák körében egy úgynevezett egyszerű indítvány benyújtásához. Teszi ezt azzal a nem is rejtett szándékkal, hogy elérje Markó Béla lemondását miniszterelnök-helyettesi posztjáról, mégpedig azért, mert a romániai magyar politikus az utóbbi időben többször is szorgalmazta Székelyföld területi autonómiáját.

Márpedig a területi autonómia fogalmának a hangoztatása önmagában is felháborodást kelt a román politikai erők – nem csak a PC - körében. Markó miniszterelnöki posztjáról való lemondását korábban már a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) is kezdeményezte. Ez érthető is – véli Markó Béla, utalva arra, hogy e nacionalista párt tevékenységének középpontjában eleve az RMDSZ elleni támadások állnak. Csakhogy ezúttal egy koalíciós partner teszi ugyanezt – fűzte hozzá.

A konzervatívoknak mindenesetre egyelőre még nem sikerült összegyűjteniük az indítványhoz szükséges, megfelelő mennyiségű aláírást. A román parlamentben a képviselők vagy szenátorok egynegyedének kell csatlakoznia egy ilyen kezdeményezéshez, a törvényhozó testület csak ebben az esetben köteles napirendre tűzni az ügyet. Az egyszerű indítvány nem azonos a bizalmatlansági indítvánnyal. Ez utóbbit csak a kormány egésze – és nem egyes tagjai – ellen lehet benyújtani, a román alkotmányban nem is létezik a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye. Az egyszerű indítvány viszont csak arról szól, hogy a kezdeményező vitát javasol a parlamentben egy adott kérdésről, azt a vitát szavazás zárja, de a voksolás eredményének nincs közjogi következménye, legfeljebb politikai üzenete. A konzervatívok indítványának esetleges elfogadása ezért nem jelenti azt, hogy Markónak kötelezően távoznia kellene a miniszterelnök-helyettesi tisztségéből. Erről - mint mondta az MTI-nek – a koalíciós pártok csak közösen határozhatnak. Azt azonban mindenképpen durvának és előzmény nélkülinek minősítette, hogy éppen egy koalíciós partner készül ilyen lépésre.

Ami az autonómiát illeti, a témáról kedden Traian Basescu államelnök is kifejtette véleményét, hangoztatva: Székelyudvarhely is ugyanannyi autonómiával fog rendelkezni, mint Románia bármely más városa. A román államfő Marosvásárhelyen megismételte korábbi álláspontját, miszerint a széles körű közigazgatási autonómia elkötelezett híve, szerinte az lehetővé teszi, hogy a helyi közösségek az őket érintő oktatási és egészségügyi kérdésekben döntsenek. Basescu kommentárt fűzött Markó Béla vasárnap Agyagfalván elmondott – a székelyföldi autonómiáért síkra szálló – beszédéhez is. Szerinte Markó így akarja saját választói táborába ácsábítani a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) szimpatizánsait. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?