Kevesebben nézték az idei Oscar-gálát, mint az előző években

kép

Az élőben közvetített Oscar-díjátadó gálát 18,1 millió néző látta, számolt be róla az amerikai filmakadémia ceremóniáját sugárzó ABC tévécsatorna. Volt már a gálának ennél kevesebb nézője is.

A 97. Oscar-díjátadót alig 18,1 millióan nézték az ABC műsorán, ami 7%-os csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest.

Idén a filmakadémia az Anora című, kis költségvetésű, független drámának ítélte oda a legjobb film Oscar-díját, Sean Baker pedig Oscar-történelmet írt – a díjátadóról itt írtunk korábban.

Az idei nézőszám azt jelenti, hogy az utóbbi négy évben ez az első alkalom, hogy a ceremónia nézőinek száma csökkent. 2021-ben, a covid-járvány kezdete utáni első gálán mérték a legalacsonyabb nézettséget, ez akkor 10,4 millió néző volt. Az ezt követő három évben folyamatosan növekedett az gála nézőinek száma: 2022-ben 16,6 millió, 2023-ban 18,8 millió, 2024-ben pedig 19,5 millió néző követte figyelemmel a díjak átadását.

Az idei 18,1 millió néző mégis elég volt ahhoz, hogy az Oscar-gála a 2024-2025-ös tévészezon eddigi legnézettebb, főműsoridős szórakoztató (azaz nem sport- és nem hírműsor) adása legyen.

Az ABC közleménye szerint ugyanakkor az idei műsor nézői között három százalékkal nőtt az 50 év alatti felnőttek száma.

A hollywoodi díjátadó televíziós nézettségét az utóbbi években az is befolyásolta, hogy sokan a streamingszolgáltatásokon vagy a közösségi médián követik a műsort. A vasárnapi gálával kapcsolatban 104,2 millió közösségi médiás bejegyzés született, több mint a Grammy-díjátadóval vagy a Super Bowllal kapcsolatban – fűzte hozzá az ABC csatorna.

Az Oscar-gála mindeddig legnagyobb nézettségét a Titanic Oscar-esője hozta: 1998-ban több mint 57 millió tévénéző volt kíváncsi a díjakra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?