A nagy meglepetések Oscar-gálája

Kezdjük ez utóbbival: Conan O’Brien sajnos alaposan leszerepelt olcsó jópofiskodásával és erőltetett vagánykodásával. A csúcspont talán az volt, amikor a színpadra szólított Los Angeles-i tűzoltókkal olvastatta fel súgógépről azokat a lapos poénokat, amelyeket állítólag ő maga nem mert elmondani. Ez az ötlet agyoncsapta az előző magasztos pillanatokat, amikor a tűzvész idején tanúsított hősies munkájukat méltatta. Nem csodálkoznék, ha a szervezők jövőre visszahívnák a jól bevált Jimmy Kimmelt műsorvezetőnek. 

Kevesen tippeltek jól

A 97. Oscar-gálán többször is borult a papírforma. Mindjárt az első kategóriában meglepetés született, hiszen a fogadóirodák is Edward Nortont tartották a legesélyesebbnek a férfi mellékszereplő-jelöltek közül. Nortonnak 1997 óta ez volt negyedik Oscar-jelölése, ezúttal Pete Seegert, Bob Dylan mentorát játszotta el a Sehol se otthon (A Complete Unknown) című filmben. Kieran Culkin azonban nála is jobban tetszett a döntnököknek a Real Pain-ben (Rokonszenvedés). 

Az est első igazán nagy tapsát a legjobb animációs rövidfilm iráni készítői, Hossein Molayemi és Shirin Sohani kapták, akik a színpadon elmondták, hogy két nappal a gála előtt kaptak vízumot, alig egy órával kezdés előtt értek a helyszínre, és egy nyilvános vécében öltöztek át a gálára. 

Horrorfilmet az eddigi 97 év alatt csupán hat alkalommal jelöltek Oscarra, akkor is inkább a technikai kategóriákban. Demi Moore döbbeneteset alakított A szer-ben (The Substance) az öregedés ellen megszállottan harcoló hollywoodi színésznő szerepében. Sokan neki jósolták a legjobb női főszereplő díját, a film végül a legjobb sminkért kapott Oscart, a legjobb színésznő pedig az Anora főszerepét játszó, mindössze 25 éves Mikey Madison lett. 

A Wicked pazar jelmezeinek tervezője is történelmet írt: Paul Tazewell az első afro-amerikai díjazott ebben a kategóriában. Egyébként már a Spielberg-féle West Side Story kosztümjeiért is jelölték Oscarra, állítólag ennek köszönheti a megbízást a mesemusicalbe. Ezt a filmet a díszlet miatt is érdemes megnézni, mert nemcsak a mesebeli kulisszákat építették fel egy-az egyben, hanem például 9 millió tulipánt is ültettek a hatás kedvért. A nagy igyekezetnek meg is lett az eredménye: a Wicked díszlettervezői is Oscart kaptak. Ezt a kategóriát Ben Stiller konferálta fel, zseniális performanszt rögtönözve a színpadi süllyesztővel, amely le-fel mozgott alatta, miközben ő a díszlet fontosságáról próbált beszélni. Nagyobb tapsot kapott, mint maguk a díjazottak, illetve egy percben sikerült viccesebbnek lennie, mint a műsorvezetőnek négy óra alatt.

Sean Baker nagy napja

Az est hátralévő részét egy független rendező-író-vágó-producer uralta, aki szinte többet tartózkodott a színpadon, mint a nézőtéren. Sean Baker elsőként a legjobb forgatókönyíró Oscar-díját vehette át az Anoráért, amelyben egy fiatal szexmunkásra rámosolyog a szerencse, megváltozhat az élete, hiszen egymásba szeretnek egy dúsgazdag oligarcha fiával. Baker köszönőbeszédében kiemelte a valódi szexmunkások segítségét, akik saját tapasztalataikkal gyarapították a stáb ismereteit a témával kapcsolatban. 

Mi megjósultuk

Havran Kati kolléganőm igazi jóstehetségnek bizonyult, amikor lapunk múlt pénteki esélylatolgatójában a következőket írta: „Tekintettel arra, hogy az akadémia tagjai a közelmúltban vonzódtak a fűszeresebb témákhoz, nagy az esély, hogy az Anora lesz a befutó. További érdekesség, hogy mivel Baker a film elkészítésekor több szerepkört vállalt, akár négy Oscart is kaphat vasárnap este: producerként átveheti a legjobb film díját, de vágóként, rendezőként és forgatókönyvíróként is megkaphatja az Oscar-szobrot. Ez olyan bravúr lenne, ami eddig még senkinek sem sikerült.“

Nos, Bakernek sikerült. Amikor a forgatókönyvírói Oscar átvétele után vágóként másodszor lépett színpadra, elorozva a díjat többek közt Jancsó Dávidtól, A brutalista magyar vágójától, még viccelődni is volt alkalma: 

Én mentettem meg a filmet a vágóasztalon. Ennek a rendezőnek többé nem kellene munkát kapnia

- közölte komoly arccal. Az Anora egyébként tavaly Cannes-ból is elhozta a fődíjat. 

A nagy vesztesek

A nyolc kategóriában esélyes pápaválasztási thriller, a Konklávé végül csak az adaptált forgatókönyv díját kapta meg, ez is váratlan eredmény – negatív értelemben. Még negatívabban teljesített a Bob Dylan-film, amely tíz jelölésből egyet sem tudott díjra váltani. Sokat értekeztünk mi is az Emilia Pérez-botrányról, nem ismétlem el a történteket, elég az hozzá, hogy a film főszereplője korábban olyan rasszista kijelentéseket tett, amelyekkel elkaszálta a filmet. 

Ezért okozott meglepetést Zoe Saldaña legjobb női mellékszereplő-díja, akit eddig főleg blockbusterekben láthattunk (Avatar, Star Trek, A Galaxis őrzői), így különösen örült ennek a másfajta műfajnak. 

Sírva mondott köszönetet szüleinek, akik dominikai bevándorlók, és az USA-ban megteremtették neki az érvényesülés lehetőségét. Ebben a kategóriában egyébként a fogadóirodák szerint Ariana Grande (Wicked) volt a legesélyesebb.

Mick Jagger színre lép 

A legjobb film-betétdal díját Mick Jagger adta át, akit ováció fogadott. A 81 éves legenda viccelődéssel kezdte: a gála szervezői eredetileg Bob Dylant akarták, aki nem vállalta a szereplést, és azt üzente, keressenek egy nála fiatalabb zenészt. Az Emilia Pérezből két dalt is jelöltek ebben a kategóriában, az El Mal meg is kapta az Oscart. A francia Camille - Clémont Ducol szerzőpáros nemrég közölte, hogy a Broadway-re szeretnék vinni ezt a musicalt. Tavaly egyébként a Barbie-ból jelöltek két dalt, közülük az egyik – Billie Eilish és Finneas szezeménye – szintén elvitte a díjat. 

Adrien Brody lepisszenti a zenekart 

Jó ideje tudjuk hogy a köszönőbeszédkre kiszabott idő szent, és kíméletlenül lekeverik azt, aki túllépi. Ilyesmi idén csupán egyszer fordult elő, paradox módon a legjobb hang kategória győzteseinél (Dűne 2), akik közül a harmadik már nem mondhatott köszönetet. Denis Villeneuve filmje még egy Oscart kapott a legjobb vizuális effektusokért, teljesen megérdemelten, hiszen úgy kombinálták a digitális megoldásokat az élőben felvett akciókkal, hogy öröm volt nézni. 

Szintén nagy meglepetést okozott a legjobb operatőr díja. A brutalistát fényképező Lol Crawley - aki egyébként Brady Colbert rendező mindhárom eddigi filmjében dolgozott – sokkal ismertebb operatőrök elől kaparintotta meg az Oscart. 

A legjobb nemzetközi film az I’m Still Here (Még mindig itt vagyok) lett, amely a 70-es évek brazil diktatúrája idején játszódik, és egy megalkuvást nem ismerő, erős nő története. A brazil kultúrpolitika megpróbálta elkaszálni ezt a produkciót – szerencsére sikertelenül. 

Sosem kapott még Oscart olyan merész, kísérletező filmzene, mint Daniel Blumbergé, aki A brutalistában nagyívű dallamok helyzett zajokból, zörejekből, dübörgésből alkotott hangkulisszákat, a brutalista építészet elveivel tökéletes egységben. Látszott rajta, mennyire meg van lepve, amikor színpadra szólították. 

A legjobb férfi főszereplő esetében bejött a papírforma, és Adrien Brody olyannyira magabiztosan viselkedett, hogy még az őt lekeverni igyekvőket is türelemre intette. 

Végül három percig beszélt, de érdemes volt végighallgatni, mert ez volt az est legjobb köszönőbeszéde. A brutalista Tóth Lászlója egyébként részben Jancsó Dávidtól tanulta a helyes magyar kiejtést, főleg a káromkodások esetében - bár az alkotók kaptak némi savazást a mesterséges intelligencia használata miatt. Sejthető volt, hogy egy három és fél órás, a hollywoodi ízléshez képest elvont, merész alkotásnak nem adják oda a legjobb film díját, az Anorára azonban kevesen tippeltek. 

Nos, kolléganőm ezúttal is sajnálhatja, hogy nem tett fel nagyobb összeget a fogadóirodában, mert Sean Baker prostifilmje az ötödik, legfontosabb Oscart is begyűjtötte. A rendező mostantól azt csinálhat, amit akar, nyitva állnak előtte a hollywoodi stúdiók kapui. Egy szupertehetséges független alkotó ismét bebizonyította, hogy labdába tud rúgni a nagy költségvetésű produkciók világában. Azért az „ismét” meghatározás, mert hasonló bravúr a Codának, az Élősködőknek és a Nomadland-nek is sikerült az elmúlt tíz év során.