Magyargyanús ügyek

<p>Mozgalmas időszak vár a szlovák kormánykoalícióra és a szlovákiai magyar kisebbségre. Két olyan tervezet borzolja a politikai kedélyeket, amely a szlovákiai magyarok szempontjából rendkívül fontos. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a hangulat a parlamentben és azon kívül akkor hág a csúcsra, ha a probléma valamilyen szinten érinti a magyarokat.</p>

A koalíció kisebb-nagyobb konfliktusokkal haladgat előre vagy toporog egy helyben, de ha magyarkérdés kerül terítékre, akkor biztosan megakad. Azon, persze el-elvitatkozhatunk, hogy az állampolgársági kérdés magyar-e vagy sem, szerintem nem, de az biztos, hogy Magyarország idézte elő. Ám elég a tudat még a szlovák polgári, vagy polgárinak tűnő pártoknak is, hogy magyargyanús az ügy, vagy hogy a Híd agendája, máris behúzzák a kéziféket.
Az állampolgársági törvény tűnik ma keményebb diónak. A kormánypárti politikusok biznisznek tekintik: ebben nem engedünk, a kisebbségi nyelvörvényt megtámogatjuk, már ha nem akad megint három-négy KDH-s vagy egyszerű ember, aki a pártvezetés tudtával mégsem tudja támogatni a tervezetet, természetesen lelkiismereti okokból. Visszatérve a bizniszre, így megy ez a politikában. Az egyiknek ez a fontos, a másiknak az. A politikai biznisz azonban csak úgy működik, mint a valós: mindkét félnek jövedelmezőnek kell lennie. Az állampolgársági törvény valószínűleg nem a szlovák parlamentben fog eldőlni, hanem az alkotmánybíróságon vagy a strasbourgin. Nehezen elképzelhető, hogy bármelyik is helyénvalónak tartaná, hogy egy ország megfossza állampolgárságától állampolgárait, mert azok felvettek egy másikat is. És ez nem magyarkérdés, hanem polgári. Logikus az igyekezet a Híd részéről, hogy mindezt eliminálni próbálja, de a többi polgárinak kinéző párttól is elvárható lenne legalább ugyanilyen igyekezet. Hogy aztán Lipšic belügyminiszternek – még ha annyira tetszene is neki – ne kelljen ezer meg ezer útlevelet bevonnia.
Az állampolgárságinál azonban fontosabb a kisebbségi nyelvhasználati törvény. Az ugyanis szlovákiai mindennapjainkat fogja befolyásolni. Hogy 15 vagy 20 százalék lesz a nyelvhasználati határ, fontos, de nem életbe vágó. A fontos az, hogy otthonosabbá tegye az ebben az országban élő emberek egy csoportjának életét. Mert ha otthon érzik magukat, például nem vágynak más ország állampolgárságára. Ezt a Lipšic-félék is megérthetnék. De a szlovákiai magyarok is. Ha ugyanis nem élünk a jogainkkal, és nem fogjuk használni anyanyelvünket a hivatalokban (itt nem Dunaszerdahelyre gondolok, ahol a tömbmagyarság miatt használják, hanem például Rimaszombatra vagy Érsekújvárra, ahol több a szlovák), akkor fölösleges minden törvény, minden politikai igyekezet.
A Hídnak inkább a nyelvtörvény elfogadtatására kellene koncentrálnia, az lehet a fokmérője annak, hogy érdemes-e megmaradni ebben a kormánykoalícióban. Az állampolgárságot valószínűleg nem a parlament fogja megoldani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?