Magyar futball, magyar pólóban

Ugyanezen a nyáron, a londoni olimpiai visszaesés után (jó ég, három aranyat követően!) világbajnok lett az átformált, új vezetésű magyar vízilabda-válogatott. Bukás a fociban, ahol a magyar kormányfő szerint biztatóan alakul a jövő; gyors feltámadás a pólóban, ahol anyagi gondokkal küzdenek, de a tradíció nem látszik megtörni, megújul a hagyomány. Talán ez a fő különbség: a munkába vetett hit és a múlt tisztelete. A vízben van hova visszanyúlni – s elég tegnapig. A gyepen? Ott ma főleg hőskorkutatók szükségesek a tradíció visszazökkentéséhez. Egyes sportágak története, fejlődése, közös tudáskincse, megújulási képessége, iskolái, szellemi-szakmai öröklésrendje nevezhető kultúrának. Ezért mondhatta Benedek Tibor pólókapitány, hogy a vízilabda nemzeti kincs. És a futballunk? Az sajnos egyelőre dicső nemzeti régmúlt, inkább középkor. (Jó, jó: a foci globális játék, a póló kevesebbek úri sportja. De ez mentegetőzés, nem magyarázat.) A Benedek-féle pólóstáb betekintést enged munkájába, elmagyarázza a siker összetevőit: melóhegyek, új módszerek, ellenfelek totális, modern értékelése, a magyar stíltől idegenebb, fegyelmezett védekezés elsajátítása, mentális alapok, csapategység: erő, ész és vagányság szövetsége. Na és persze éhség, ambíció, nagyot akarás, győzelmi képességek csiholása. Mit tudunk a magyar fociválogatott műhelytitkairól, azon kívül, hogy szerethető a csapat és szeretne kijutni minden világversenyre? És a klubcsapatok? A külföldi edzők talán többet segíthetnek a magyar focinak, mint a légiósdömping. Kérdés a nyári bukásokkor: mit gyakorolhatnak edzéseken azok a csapatok, amelyek a nemzetközi középmezőny legaljával találkozva képtelenek megtartani a labdát? Hol az a szellemi erő, energia, tudásvágy, fejlődőképesség úgy általában, amelynek részleteiről a pólósok örömmel számolnak be? A hazai edzőképzés új feje, Szalai László mesélt arról a magyar tréneri mentalitásról, hogy „hát a Real vagy a Bayern keretével én is meg tudnám ugyanezt csinálni” – aha. Orbán Viktor a napokban mélyelemezte a magyar futballt: számára ez a sport inkább férfias életmódjáték, nem üzlet és gazdaság – így érthető bőkezű koncepciója. De meddig érdemes a magyar focit kultúrának és művészetnek is tekintve erősen államfinanszírozni? Muszbek Mihály sportközgazdász kutatásai szerint az NB I mutatói sajnos nem javulnak, sőt. Vajon miért a pangás? Hol a szellem a gépezetből? Mi a megoldás? Először talán hosszú és távoli tanulmányútra küldeni a magyar futballedzők javát, a tipikus magyar fociembert. Célállomás: a magyar vízilabda-szövetség. A szerző magyarországi publicista