Budapest. Medgyessy Péter és kormánya a lemondástól számított harminc napig ügyvezetőként marad hivatalban, a köztársasági elnöknek pedig ezen időszak alatt kell javaslatot tennie az új miniszterelnök személyére – mondta Boros László jogszociológus.
Mádlnak harminc napja van a javaslatra
Budapest. Medgyessy Péter és kormánya a lemondástól számított harminc napig ügyvezetőként marad hivatalban, a köztársasági elnöknek pedig ezen időszak alatt kell javaslatot tennie az új miniszterelnök személyére – mondta Boros László jogszociológus. A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény miniszterelnökről szóló passzusa szerint a miniszterelnök lemondásától számítva harminc napig marad hivatalban a kormány, míg az alkotmány csak annyit mond, hogy a lemondott kormány az új kormány hivatalba lépéséig működik. „Világos, hogy ez a harminc nap ügyvezető harminc nap, hiszen a miniszterelnök és a kormány már lemondott. Tehát én azzal az interpretációval semmiképpen nem tudok egyetérteni, hogy a lemondás harminc nappal később lép hatályba” – hangsúlyozta az Eötvös Loránd Tudományegyetem európai tanulmányok tanszékének vezetője. Hozzátette: értelmezése szerint ebből az következik, hogy a lemondástól számítódik a köztársasági elnök harminc napja arra, hogy javaslatot tegyen az új miniszterelnök személyére. „Reálisan feltételezem azt, hogy a köztársasági elnök megkezdi a kormányalakítási tárgyalásokat azonnal, hiszen a miniszterelnök lemondása eljutott hozzá” – mondta Boros László. Rámutatott: a kialakult helyzet megoldására nincs joggyakorlat Magyarországon, így a köztársasági elnök szerepe megnő abban az értelemben, hogy ő határozhatja meg, hogyan értelmezi saját alkotmányos lehetőségeit az időbeliség tekintetében. A cselekvési folyamat most Mádl Ferenc kezében van. Megteheti azt is, hogy értelmezést kér az Alkotmánybíróságtól, vagy sze-mélyesen alkotmányjogászoktól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.