ĺrom a levelem

Kellenek az illúziók, az ünnepek. És bizonyára jó, ha nem olyan puritánok, mint amilyenek mifelénk voltak. Hogy a Mikulás bácsi, vagyis a Télapó mindig az éj leple alatt érkezett meg, s jött be valahogy az ablakon, és tett valami kicsiséget a csizmánkba-cipőnkbe. Soha nem láthattam, mert reggelre eltűnt, és még csak a szánja se hagyott nyomot a hóban.

Sokáig csak annyit tudtam róla, hogy hosszú bozontos szakálla van, és csupán a képzeletemben élt, mert mifelénk nem volt szokás piros sapkába és piros köpenybe öltözni. De jó volt, hogy volt, hogy elhihettük, valahol létezik, s lehet rá várni, s bizton tudni, hogy hoz valamit. Buta kérdéseimre – honnan tudja, hogy a mi falunkba is el kell jönnie, honnan azt, hogy melyik házban vannak gyerekek, azok közül is kik a jók, mivelhogy csak nekik visz ajándékot, továbbá hogy hogyan képes egyetlen éjszaka beszánkózni-bejárni az egész világot – mindig kaptam valamiféle mesés-hazug választ, és talán el is hittem, hogy a Télapó olyan emberfe-letti, nagyhatalmú valaki, aki mindent tud, mindent lát, és minden jó gyerekhez szívélyes, amikor egy évben egyszer megérkezik.

Óriási volt aztán a kiábrándulás, amikor rádöbbentem, hogy valójában nincs is, pontosabban van, de ő is csak ember, beöltözve... ajaj, mégse, ne vegyem el az illúziót! Hiszen Párizsban már negyvenharmadik, Gironde városkában pedig tíz esztendeje éltetik. E helyeken minden évben megnyílik a Télapó-postahivatal, ahová a világ több mint 127 országából érkeznek a gyermekek kívánságlevelei. A címzésben pedig ilyen megfogalmazások szerepelnek, hogy „Mikulásnak az égi úton, csillagközvetítéssel”, „Télapónak az Északi-sarkra” vagy „Mikulásnak a harmadik felhőre az égen”. Mikulás bácsi aztán minden levélre válaszol (mit számít az, hogy hatvan tisztviselő képében). Fő az illúzió.

Hetedik éve már nálunk is van lehetőség arra, hogy kéréseinket a Karácsonyi Posta segítségével eljuttassuk, igaz, nem a Télapónak, hanem a Jézuskának. November elejétől év végéig lehet írni Jézuskának, és nemcsak gyerekek, hanem felnőttek is megtehetik ezt. Tavaly november 25-éig 580 levél érkezett a címzetthez, idén viszont már e hét elején hatezer fölött volt a küldemények száma. Feltételezem, hogy felnőttek is tollat ragadtak. Akkor viszont e statisztikának olyan vonatkozása is lehet, hogy egyre kevesebben bíznak a társadalmi-emberi gondviselésben, és máshonnan várnak segítséget. Én legalábbis így vagyok vele. Idén először én is írok a Télapónak. Az illúziók miatt. Legalább azok legyenek.