Londonból hívtak

Nevemet nem kérdezik, tehát vagy biztosak benne, hogy az vette fel, akit hívni akartak, vagy mindegy is nekik, ki vagyok. Azt sem mondták, hogy Londonból hívnak, intelligens telefonom jelezte ki, örök hálával tartozom érte, hiszen ez külön izgalmi faktor a történetben. Szóval telnek a percek, a szlovákul beszélő néni pedig győzköd engem, hogy elmagyarázza, miként kell tőzsdézni, különös tekintettel az arany és a kőolaj világpiaci árára, amellyel a kezdő delikvens akár 15–20 százalékos profitra is szert tehet. Ez azért nem rossz, ugye? – kérdezi a néni. Valóban nem az, válaszolom. Folytatja is hideg profizmussal, hogy akkor az lenne szerinte a legjobb, ha tudnánk szkájpon keresztül beszélni tíz percet, mert ott aztán tényleg mindent elmagyarázna, ami ahhoz szükséges, hogy véresre keressem magam a tőzsdén. Hát, mondom, nem hiszem, hogy engem ez érdekel. Mire a néni, hogy biztosan érdekel, ha megtudom, mennyi pénzt lehet ezzel kasszírozni. Az az igazság, szúrom közbe, hogy nekem annyi a pénzem, hogy nem szeretnék már azzal foglalkozni, hogy még több legyen. Gyerekeim is békében eléldegélnek hatalmas vagyonomon, tehát tényleg nem áll érdekünkben további profit felhalmozása. Ilyet aztán ő még embertől nem hallott, méltatlankodott a hideg profizmussal beszélgető hölgy, de nem hagyta annyiban: legalább beszéljünk, hátha találok valami érdekeset abban, amit mond, mert ez egy érdekes jelenség, akárki meglássa. Sajnos nem tartom magam az ön célcsoportjába tartozó személynek, és nem szeretném az idejét rabolni, elvonva értékes energiáját olyan emberekről, akiket nálam jobban érdekel a tőzsde, tettem hozzá. Mire a néni, hogy erről szó sincs, hiszen ő azért van, hogy az embereket minderről felvilágosítsa. Hát talán majd legközelebb, hárítottam el a hideg hangú hölgyet, aki erre hatékonyan elhárult. Mivel párbeszédünk viszonylag sokáig tartott, valószínű, hogy telefonszámom bekerül adatbázisuknak abba a részébe, amelyben a potenciálisan hívható emberek elérhetőségeit tárolják. Olyan személyekét, akik nem feltétlenül mondanak azonnal igent az ajánlataikra, ugyanakkor hajlandóságot mutatnak legalább a párbeszédre, vagyis megfelelő érvekkel talán meggyőzhetőek, tehát érdemes őket újra hívni. Várom tehát, mikor hívnak Londonból ismét. Gondolom, unalmasan telnek munkanapjaik a sok egyhangú telefonálás közepette, ezért úgy döntöttem, ha ismét hívnak, a kelet-franciaországi Jura-hegységben található Chateau´d Arlay nevű borászat módszereiről fogok mesélni nekik. Ennek lényege abban áll, hogy a bor a felületén kialakult természetes hártya alatt érlelődik a hordóban, méghozzá évekig, folyamatosan párologva, koncentrálódva. Végül a palackba kerülő bor évtizedekig, a különösen jól sikerült évjáratok akár évszázadokig is eltarthatók. Megvesszük, elfektetjük pár száz évre, aztán ha megszomjazunk, kibontjuk. Nagyon fontos – és ezt a néninek is a lelkére kötöm majd –, hogy ha úgy dönt, felnyit egy ilyet, már egy nappal előtte dugaszolja ki a palackot, hogy a bor ízvilága az oxigénnel érintkezve kicsit kinyílhasson.