Lesz titánok harca?

<div>Minden korábbi kijelentésével ellentétben mégis érdekli Robert Ficót az államfői poszt, írta múlt héten az egyik szlovák napilap, három egymástól független smeres forrásra hivatkozva. Fico pár hete még azt mondta, ezzel a témával jelenleg se ideje, se kedve foglalkozni. Akkor most mi az igazság?</div><div>&nbsp;</div>

A Smer sajtóosztálya szerint a párt államfőjelöltjéről ősszel születik döntés, addig nem is foglalkoznak kérdéssel. Nyilvánvaló, hogy a kormánypárt PR-osai nem mondanak teljesen igazat, biztosan készülnek az elemzések, a stratégiák, ám a Smer egyszerűen nincs lépéskényszerben. Ha Ficót jelölné, azt elvileg elég megtenni 21 nappal a választások előtt. Természetesen ez szélsőséges helyzet lenne, hiszen alig maradna idő a kampányra, de gondoljunk bele: minek kampányolna Fico, ha miniszterelnökként folyamatosan reflektorfényben van, és hosszú ideje ő a legnépszerűbb politikus. Ha más jelöltet indítana a Smer, legyen az Pavol Paška házelnök vagy Miroslav Lajčák külügyminiszter, korábban kellene dönteni, hogy kampánnyal is támogassák. A Smerben pontosan tudják, hogy Iveta Radičová az egyetlen, aki legyőzheti Robert Ficót, ezért szeretnék elkerülni, hogy megmérkőzzenek egymással. A Hospodárske noviny szerint ezt maga Fico jelentette ki. Akár ő, akár a stábja gondolja így, az ő szemszögükből teljesen logikus az időhúzás. Radičová többször, több helyen kijelentette, elege van a szlovák politikából, aktív politikusként nem akar többé visszatérni. Ám ha a Smer Ficót jelölné, valószínűleg ő sem tudna ellenállni, hiszen hatalmas nyomás nehezedne rá az ellenzéki pártok részéről. De kérdés, lenne-e elég ideje az ellenzéknek, hogy egységesen felsorakozzon Radičová mögé, ha a Smer a végsőkig fogja halogatni a döntést, vagy akár egy kamujelöltet dob be az elején, majd az utolsó pillanatban dönt másképp. Az ellenzék Radičová nélkül béna kacsa, nem tud egyetlen komoly jelöltet találni, eddig jószerével csak önjelöltek bukkantak fel. Fico hezitálása azért is érthető, mert ha véletlenül nem nyerné meg az elnökválasztást, az politikai karrierje végét jelentené. Ha miniszterelnök indul az államfőválasztáson, egyszerűen illik nyernie. Ám az egész játék a jelöltállítással egy kicsit sántít is, hiszen Fico többször jelezte, az államfő a jelenlegi jogköreivel túl gyenge az ő ízléséhez, ő legszívesebben egy elnöki rendszerben lenne elnök. Ám ehhez alkotmánymódosításra van szükség a parlamentben, ami teljesen kizárt. A jelenlegi ellenzéki pártok közül egy se menne bele abba, hogy több jogot adjanak a köztársasági elnök kezébe. Egyrészt Ficótól való félelmükben, másrészt a szlovák parlamenti demokrácia parlamenthangsúlyos rendszer. A törvényhozó testület kezében összpontosul a legnagyobb hatalom, és ezen egyelőre senki sem akar változtatni. Hogy végül megvalósul-e a titánok harca, vagy egy újabb lagymatag kampány és egy előre borítékolható eredmény várható, még lehetetlen eldönteni. Ám az biztos, hogy a verseny és az eszmék ütköztetése szempontjából mindenképpen a Radičová–Fico párharc lenne a legérdekesebb.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?