Ők segítik majd Peter Pellegrinit az elnöki palotában

A kulturális és a sajtót érintő kérdésekben Jozef Banáš író, politikus segíti majd az államfőt, aki az utóbbi években gyakran szerepel a dezinformációs médiumokban (Fotó: NMH)
Pozsony |

Az új államfő, Peter Pellegrini tanácsadói között nemzetközi jogászt, több egykori újságírót, tapasztalt diplomatát, de valamikori ŠtB-ügynököt is találni. Az előzetes hírekkel ellentétben még nem dőlt el, hogy ki lehet a magyar tanácsadója.

A hét végén a hivatalába beiktatott új államfő jelezte, azt a tanácsadóját, aki a magyar nemzetiségi ügyekben segíti majd, a magyar közösség képviselőivel együttműködésben fogja kiválasztani. Később a Magyar Szövetség szóvivője, Pálinkás Évi megerősítette, Forró Krisztián pártelnök tárgyalni fog erről Pellegrinivel. A szlovák sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem arról fognak egyeztetni, hogy a tanácsadói posztot maga Forró töltse be. Az államfővel való tárgyalásra a napokban kerülhet sor. A Magyar Szövetség elnöke is indult az államfőválasztáson, a szavazatok 2,9 százalékát szerezte meg, amivel nem jutott a második fordulóba. Forró néhány nappal az első forduló után váratlanul Pellegrinivel közös sajtótájékoztatót hirdetett meg, ahol bejelentette, a Hlas akkori elnökének támogatására biztatja a szavazóit. Ezt a döntését azonban a pártja vezetésével nem egyeztette, illetve a másik államfőjelölttel, Ivan Korčokkal való tárgyalását is lefújta. Forró Pellegrini mellett állva egyebek mellett arról beszélt, a Beneš-dekrétumok alapján ma bevégzett földelkobzások ügyében is sikerült előrelépést elérniük, de nem részletezte, pontosan miről volt szó.

ŠtB-ügynököt is felkért

Ugyanakkor Pellegrini tanácsadói karának legtöbb tagja már ismert. A kulturális és a sajtót érintő kérdésekben Jozef Banáš író, politikus segíti majd az államfőt, aki amellett, hogy ma gyakran szerepel a dezinformációs médiumokban, egyes információk szerint a rendszerváltás előtt a kommunista állambiztonsági szolgálattal, az ŠtB-vel működött együtt. A Nemzeti Emlékezet Intézetének (UPN) honlapján elérhető állambiztonsági dokumentumok szerint Lotos fedőnéven ügynökként tartották számon. 1974-től egészen 1989-ig működött együtt az ŠtB-vel. Ezt egyébként Banáš tagadja, ugyanakkor az ügynök mivoltáról még régebben beszélt Paul Lendvai Ausztriában élő magyar riporter is, aki szerint Banáš a rendszerváltás előtt a külföldi újságírók munkáját igyekezett akadályozni. 2002-ben aztán Banáš az ANO párt listáján parlamenti mandátumot is szerzett, majd később átlépett a Mikuláš Dzurinda vezette SDKÚ-ba. A koronavírus-járvány során összeesküvés-elméleteket terjesztett, de aztán maga is megfertőződött és oxigénkezelést kellett kapnia. Pellegrini kampányában is aktív volt, egy olyan beszélgetést vezetett, amelynek vendége az államfőjelöltön kívül a korábbi cseh miniszterelnök, Andrej Babiš (ANO) volt, aki egykor maga is ŠtB-ügynök volt. Banáš több politikai, történelmi témájú könyvet, illetve regényt is írt, köteteit több nyelvre lefordították.

Diplomata és jogász

Az új államfőt külpolitikai kérdésekben a tapasztalt diplomata, Ján Kubiš segíti majd, aki az elnökválasztás első fordulójába még Pellegrini versenytársa volt, hiszen indult az államfői posztért, de csak a szavazatok 2,04 százalékát szerezte meg. Kubiš tagadja, hogy azért kapta a pozíciót Pellegrinitől, mert a második forduló előtt arra buzdította a választóit, a Hlas akkori vezető politikusára voksoljanak. A diplomata 2006 és 2009 között, az első Fico-kormány idején a külügyminisztériumot vezette, majd az ENSZ Genfben székelő európai gazdasági bizottságának ügyvezető titkára lett. Később Líbiáért felelős különleges nagykövetté nevezték ki, tavaly pedig a Comenius Egyetem Jogi Karának oktatója lett. Pellegrini beiktatása előtt azt javasolta az új államfőnek, hívja meg a ceremóniára Oroszország képviselőjét is, ami kisebb felháborodást keltett. Kubiš azonban kiállt döntése mellett, szerinte ez a diplomácia része. A közmédiában arról beszélt, ha Pellegrini meghívót kapna Moszkvából, ő fontolóra venne egy ilyen utat, ha komoly gazdasági érdek, vagy az ukrajnai béke lenne a tét.

Jogi ügyekben Miroslav Slašťan, a Comenius Egyetem Jogi Karának professzora, nemzetközi jogi szakértő ad majd tanácsokat Pellegrininek. Legutóbb idén februárban került be a sajtóba, amikor kiállt a kormány azon szándéka mellett, hogy jelentősen módosítsa a büntető törvénykönyvet. A módosítást akkor sokan bírálták, mivel rövidebb elévülési időket tartalmazott bizonyos bűncselekményekre, és hatályba lépése esetén alacsonyabb büntetési kaphatnának a korrupcióért elítélt személyek. A változtatás értelmében a Különleges Ügyészséget pedig már fel is számolták. Az előbbi intézkedések érvényességét az Alkotmánybíróság felfüggesztette, amit azonban Slašťan bírált. Ezt formai okokkal próbálta indokolni. A jogász amellett is igyekezett érvelni, a kormánykoalíció nem obstruálta az akkori államfő, Zuzana Čaputová igyekezetét, hogy a módosítást az Alkotmánybíróság elé utalja. Valójában azonban a kabinet és a parlament házelnökeként Pellegrini is igyekezett úgy húzni az időt, hogy az Alkotmánybíróságnak a lehető legkevesebb, vagy egyáltalán ne legyen lehetősége a módosításról határozni.

Újságírók, hivatalnokok

Az új államfő hivatalvezetője Peter Vodráška lesz, aki korábban a parlament fontos hivatalnoka volt. Pellegrini kabinetfőnöke, vagyis közvetlenül az ő irodájának a vezetői tisztségét egy korábbi parlamenti asszisztens, a nagykürtösi Martin Čapliar kapta. Peter Vilčák korábbi diplomata pedig a protokollosztályt irányítja majd. A tanácsadók között szerepel még több korábbi újságíró, így Michal Hlaváč és Marián Bednár. Egykor ugyancsak újságíró volt Patrícia Medveď Macíková, aki mostantól az államfő kommunikációs hivatalának igazgatója lesz és aki már hosszú ideje Pellegrini személyes szóvivője. Az elnök Michal Smrčok személyében új fotóst is választott, aki az Új Szó kiadóját is tulajdonló News and Media Holding alkalmazottja volt, lapunk számára is készített fotóriportokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?