Lesz Megasztár 2

Ősszel indul a tehetségkuta új szériája, sőt a Tv2 tervei szerint évente lesz egy Megasztár.

Ősszel elindíthatja a Megasztár című zenei tehetségkutató műsorának második sorozatát a TV2, értesült pénteken, egy nappal az első széria döntője előtt a TV2 több illetékesétől az MTI.



Ősszel indul a tehetségkuta új szériája, sőt a Tv2 tervei szerint évente lesz egy Megasztár.

Ősszel elindíthatja a Megasztár című zenei tehetségkutató műsorának második sorozatát a TV2, értesült pénteken, egy nappal az első széria döntője előtt a TV2 több illetékesétől az MTI.

"A műsornak olyan sikere van és olyan üzenetet hordoz, ami a TV2 igazán felvállalhatónak érez" - mondta egyikük, megerősítve, hogy megkezdődött a felkészülés a folytatásra. Elmondása szerint - noha hivatalos döntés még nem született a kérdésben - várhatóan októberben indul az ismét három hónapos verseny.

Arról, hogy milyen műsort helyez el a TV2 a Megasztár szombat esti idősávjában a verseny lezárulta után, a TV2 sajtóosztályán nem tudtak nyilatkozni. Annyit elmondtak, egyelőre nem tervezik a már befutott zenekarokat versenyeztető Dalnokok Ligája második sorozatát.

Az MTI február elején értesült úgy a TV2 egyik, név nélkül nyilatkozó vezetőjétől, hogy a társaság menedzsmentje fontolgatja: a későbbiekben ismét megrendezi Megasztárt.

"Az a tapasztalatunk, hogy a tehetségkutató műsorokból évente egyet lehet csinálni" - mondta akkor, utalva a Ki mit tud? példájára, kijelentette, most futó műsoruk olyan, mintha egyetlen - a zenei - kategóriában rendeznék meg az évtizedekkel ezelőtt népszerű vetélkedőt.

Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója tavaly decemberben 2004 elejének "zászlóshajójaként" említette a Megasztárt az MTI-nek nyilatkozva.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?