Látható a szemléletváltás

Nem kell aggódni, az emberek igenis követik az idei nagy változásokat, az új nyugdíjrendszer bevezetését. Január első napjaiban korkedvezményes nyugdíjaztatásukat kérők lepték el a Szociális Biztosítót. Néhányan ugyan elszontyolodtak annak hallatán, hogy az önként vállalt alacsonyabb nyugdíj a korhatár elérése után sem emelkedik, de nagy részük kitartott elhatározása mellett. Ezt főként azok teszik jól, akik nyugdíjasként is tovább dolgoznak. Igaz, az új rendszerben fizetniük kell a nyugdíjbiztosítást, de így keresetük mellett a nyugdíjuk is folyamatosan emelkedik. Ezért nyilván annak a meglepő folyamatnak leszünk tanúi, hogy a biztos állással rendelkező ötvenesek tömegével mennek nyugdíjba, a fegyveres testületeknél ez eddig is így volt. Minél többet fizetünk be, annál hamarabb jutunk el a határhoz, amikor már megtehetjük ezt. Az új rendszer általánosságban szimpatikusabb a réginél, de azért tartogat néhány meglepetést. A legnagyobbat nyilván azok a szülők nyeltek, akik megtudták, hogy 16 évesnél idősebb gyermekeik után az állam többé nem fizet a Szociális Biztosítóba. Mielőtt tortát vágnánk az első, elénk kerülő kormánypárti politikus arcába, nézzük meg lehetőségeinket. Az állam továbbra is fizeti az egészségbiztosítást, vagyis ha beteg a gyerek, orvoshoz azért elmehet. Betegsegélye ugyan nincs, de erre fizetés híján nincs is szüksége (kivéve a GYES-t a fiatalon szülő lányok esetében). A nyugdíjjal kapcsolatban pedig nézzük meg a január eleje óta nyilván sűrűn csukló Ľudovít Kaník szociális miniszter érvelését. Szerinte az új rendszerben később bármikor befizethető a most elbliccelt évek nyugdíjbiztosítása. A fiatal a munkába állása után maga dönt arról, mennyit fizet be. Aki a korai nyugdíjra hajt, a plafonig elmehet, aki csak egy minimális biztonságot vár el az állami nyugdíjtól, az jóval kevesebbet áldoz majd erre. Ráadásul a 2005 után befizetett pénz jó része saját számlánkra kerül. Ha viszont az állam az eddigi gyakorlatot folytatná (a nem aktív polgárok után csak filléreket fizetne nyugdíjbiztosításként), a fiatal években alig hizlalnák a nyugdíjszámlát és ezt később sem lehetne pótolni. Egyszóval érezhető a szemléletváltás. Próbáljuk meg nullszaldóra kihozni az egyenleget. A megemelt családi pótlékot tartalékoljuk és ha majd beindulnak a magán-nyugdíjpénztárak, fizessük be a gyerek számlájára. Persze a családi pótlékkal kapcsolatban is rájöhettünk, hogy a politikusok a változást nem egész pontosan kommunikálták. Gyerekenként 900 koronát kaptok, nyilatkozták hónapokig sugárzó arccal, hálát várva. Már tudjuk, valójában csak 500-at adtak, igaz, ezzel legalább a középréteg jár jól. A 400 koronás adóbónusz csak az eddigi adómentes jövedelmet váltja fel. Vagyis legtöbbünk számára ez nem jelent emelést. Nyernek vele a 10-12 ezer korona alatt keresők és elhelyezkedésre ösztönzik azokat, akik azért sem álltak munkába, mert 10 ezer koronás fizetés alatt csak vesztettek az ügyön. Ezek az intézkedések javítják a rendszer működését és ez akkor is elismerésre méltó, ha a többség családi kasszáját nem nagyon gyarapítja.

Persze az új világról csak akkor érdemes értekezni, ha a politikusok végül nem tolnak el mindent. A hét eseményei bizonyították, hogy miattuk sose aludhatunk nyugodtan.