Kulturális fidget spinner

Mondják kulturális autonómiának, óvatosabban fogalmazva önrendelkezésnek, még óvatosabban önkormányzatnak, szlovák közegben szamoszprávának, egyeseknek pedig csak simán autonómió. Kinek-kinek gusztusa és vérmérséklete szerint. De mivel tavaly tájainkon is lámpavasra húzták a polkorrektséget, ráadásul már Andrej Danko is országos haver, így már nem kell azzal törődni, hogy az autonómia szóra kinyílik a bicska a zsebében, simán csak autonómiázzuk le ezt a titokzatos valamit.

Merthogy elvileg elértük. Mármint ezt mondják egyesek. Mások meg óvatosan fogalmaznak, és azt mondják, hogy már majdnem, ez már csaknem az, olyannyira, hogy akár rá is foghatjuk. Csavarják a szót, játszanak vele, mint az egyszeri iskolás a fidget spinnerrel (tudják, az a csapágyas pörgettyű, vagy mi a szösz). Hajszál híján. Szinte. Megint csak mások azt mondják, megtörtént az első lépés a kulturális autonómia felé vezető hosszú úton. Hogy mikor lesz a második, azt nem tudjuk, ezt az elsőt is csaknem három évtizedig tartott megtenni. Innen már csak könnyebb lehet. Vagy nehezebb. Ki tudja. Aztán megint mások azt mondják, dehogy lett itt kulturális autonómia. De még csak önrendelkezés se. Távolról se. Sőt, mi több. Fogalmazzunk pontosan, mondják. Mert ha pontosan fogalmazunk, akkor rájövünk, hogy ami most lett, az egyáltalán nem az, sőt, sokkal inkább hasonlít valami másra. Ne keverjük a fogalmakat et cetera.

S most eljött az ideje a nagy színvallásnak: kedves olvasó, nekem személy szerint fogalmam sincs, mi az a kulturális autonómia. Illetve, hogy tájainkon mi az. Tudom, ez az én szegénységi bizonyítványom, mert láthatóan mindenki tudja, mi az. Én viszont nem tudom, eszik-e vagy isszák. Pedig esküszöm, próbáltam rájönni, még a Google-ba is beütöttem, modelleket, politikusi nyilatkozatokat böngészgettem. De csak arra kaptam válaszokat, mi nem az, és mi majdnem az, lásd feljebb.

A kommentátoroknak mindig valamiféle következtetést, tanulságot kell levonniuk, de én tanácstalan vagyok, mert e téma kapcsán csak kérdéseim vannak. Mert jó lenne tudni, hogy voltaképpen mi is az a kulturális autonómia. Hogy épül fel? Kiknek kellene vezetniük, kik a döntéshozók? Ha önrendelkezésről beszélünk, akkor a választott vezetőinknek kell dönteniük, vagy a kultúrmunkásoknak? Mindkettőnek? Milyen arányban? És egyáltalán, mi felett kell dönteniük? A szlovák államtól kapott (visszaadott) pénzforrásokról? A Magyarországról érkező határon túli támogatásokról? Ezek összességéről? Mennyi pénz az elég? Mennyiből juthat mindenre? Kell-e jutnia mindenre? És mégis, kik kapják ezeket a pénzeket? Kamarazenekarok vagy rockzenekarok, esetleg mulatósok? Tehetséges írók, akikből kevés van, és kevésbé tehetséges írók, akikből meg sok? Tömegkultúra vagy magaskultúra? Művészet vagy szórakoztatás? Mik legyenek a minőségi kritériumok, például az ezekből a pénzekből támogatott sajtótermékeknél? Vagy elég a politikai hűség és a lojalitás? Hogy nem marunk annak a kezébe, aki pénzt ad? Annyi a kérdés, hogy fel sem tudom tenni mindet ezen a hasábon.

Válaszok híján meg kell tehát elégednem azzal, ami van. Van egy Kisebbségi Kulturális Alap, amit még nem láttam működni, így nem tudom, hogyan működik. És vannak a Magyarországról érkező forintmilliárdok, amelyekről nem tudom, milyen kritériumok alapján osztják szét, ki kaphat, és ki nem, s mit kell érte nyújtani.

Ez van. Azt sem igazán értem, mi a jó a fidget spinnerben, csak azt tudom, lehet dobálni meg trükközni vele. Remélem, egyszer elmagyarázza nekem valaki ezt is.