Kossuthok, ha találkoznak

Kossuth Lajosról a vezető magyarországi akadémikus, Kosáry Domonkos írt átfogó életrajzot. Ebben kerül elő az a történet, miszerint Turóc megyében élt egy szlovák nagybátyja, nevezzük most őt magyar helyesírással Kossuth Györgynek, aki dühösen így fakadt ki magyar rokonára: bár fulladt volna bele a kis Lajos a kerti tóba, amikor gyerekként náluk nyaralt Turócban. A történet igazságtartalmával kapcsolatos fenntartásokat Demmel József történész alaposan feltárta, rámutatva az anekdota pontatlan átöröklődésére. De függetlenül attól, hogy igaz-e ez a maga nemében nem túl „politikailag korrekt” anekdota, az biztos, hogy Kossuth Lajosnak a fent idézett nagybátyja létezett, és valóban szlovák elkötelezettségű volt. A turóci szlovák nemzeti mozgalom egyik aktív tagjaként támogatta a szlovák nyelvű kiadványok megjelenését és a diákságot, kapcsolatban állt Ľudovít Štúrral, akinek lapindítási törekvéseihez támogató aláírásokat is gyűjtött.  A szervezkedő szlovák értelmiség figyelmét ez nem is kerülte el: Janko Kráľ és Janko Matúška is írt egy-egy verset „Ďurko Košuth úr” tiszteletére.

Kossuth Lajos nagybátyjának szlovák elkötelezettsége tehát nem kérdéses. Annál bizonytalanabbul lehet rekonstruálni, hogy a magyar és a szlovák családi ág hogyan is viszonyult egymáshoz? A fent már idézett Demmel József felkutatta, amit erről tudni vagy sejteni lehet. A Turócban lakó szlovák nagybáty egyik levelében például azért örvendezett egy szlovák cikkének nyomtatásban való megjelenése felett, mert azzal borsot törhet a pesti rokon orra alá. Kiegyensúlyozott, baráti viszonyról tehát ekkor – 1844-ben – nem lehet beszélni. A Turócban élő Kossuthok és azok Zemplénbe költöző ága – ahonnan Kossuth Lajos is származott – földrajzilag és mentálisan is távol került egymástól, sőt, szembekerült egymással. Aztán, másfél évtizeddel a forradalom után, Kossuth György gyermektelenül elhunyt özvegye nem a turóci szlovák rokonságra hagyta vagyonát, hanem, érdekes módon, Kossuth Lajos gyerekeire. A viszony tehát nem lehetett teljesen rossz a szlovák és a magyar ág között, valamilyen összcsaládi kötelékek fennmaradtak. Ahogy az is szemléletes, hogy Kossuth Lajos húga a szlovák nagybátynak magyarul írt levelet, miközben a Kossuthok közös birtokait felügyelő családi üléseknek 1851-ig szlovák volt a tárgyalási nyelve; a kevert nyelvismeret tehát elég általánosnak tűnik.

Divatos és érdekes mai jelenség, hogy történelmi családok „világtalálkozót” szerveznek, ahol a família összes ága-boga próbálja összerakni a nagyra nőtt nemzetség történetét. A reformkori Kossuthoknak élnek leszármazottai Magyarországon, tudnak is egymásról, hallatták is hangjukat közéleti ügyekben: jó néhány évvel ezelőtt együtt léptek fel egy magyar belpolitikai ügyben (a Kossuth-emlékév ellen tiltakozva). Eközben Szlovákiában is élnek Kosut-ok, akik a turóci szlovák nemzetépítők leszármazottainak tartják magukat. Vajon milyen lenne egy „minden Kossuthok” találkozója? Sikerülne valamilyen közös témát találni, lehetne-e közösen emlékezni a turóci őshazáról vagy még korábbi közös ősökről? Lehetne-e zárójelbe tenni a 170 éve kipattant családi viszályt?

Kossuthok, Fábryk, Jeszenszkyk mindkét oldalon: a közös családnevek hosszú sora valamit talán érzékeltet abból, hogy a magyar–szlovák ellentétek egy része értelmezhető igazából a leszármazottak öröklési vitájaként is, több tízezer család párhuzamosan és informális módon, vagy tudat alatt folyó örökösödési pereként.