KOŠICKÝ KORZÁR

A lap kommentátora „Státus-paranoja” címmel ír a magyar státustörvényről. Szerinte Jaroslav Chlebo államtitkár a szlovák sajtót felhasználva akkora ellenkampányba kezdett, mintha erre akarná építeni saját politikai jövőjét.

A lap kommentátora „Státus-paranoja” címmel ír a magyar státustörvényről. Szerinte Jaroslav Chlebo államtitkár a szlovák sajtót felhasználva akkora ellenkampányba kezdett, mintha erre akarná építeni saját politikai jövőjét. A szerző elemzi a Velencei Bizottság jelentését is, a kifogásolt rendelkezésekről szerinte kétoldalú tárgyaláson kellene egyezségre jutni, amire Chlebo úrnak egy hét múlva lesz lehetősége, ám ez nem akadályozza őt abban, hogy rémületet keltsen. Ugyanakkor Chlebo nem emeli ki a Velencei Bizottság által legkritikusabban kezelt magyar igazolványokról szóló rendelkezéseket, ez esetben ugyanis a határon túl élő szlovákokról szóló törvény azonnali módosítását is kezdeményeznie kellene. Még egy érdekesség olvasható ki a jelentésből: az ilyen típusú, „véreinkről” szóló törvényeknek megvannak a maguk előfutárai, de még egyik sem váltott ki az „érintett” államok részéről kampányt. De fontos, hogy Budapesttel csak Bukarest és Pozsony áll vitában, a többi állam még üdvözli is, hogy sokat szenvedett polgárainak is leesik néhány morzsa. A státustörvény tehát nem egyértelmű, rendhagyó módja a kisebbségeknek nyújtott segítségnek. A Velencei Bizottság eközben sem a formát, sem a törvény filozófiáját nem kérdőjelezi meg. A lényeg: Sérül-e a szlovák szuverenitás, megrövidül-e a szlovákság, ha a magyar kormánytól segítséget kap egy kétgyermekes család, amelyik magyar iskolába íratja gyermekeit. Igen, a törvény diszkriminatív, pontosan úgy, ahogy a szlovák (nevetséges mértékben) előnyben részesíti más országok állampolgárainak bizonyos csoportját. Mindez azonban nem valakinek a kárára történik. A státustörvény tehát nem árt senkinek, igazi éle a magyar belpolitika irányába mutat, afféle óriásplakát az Orbán-kormány választások előtti eszköztárában. A szerző szerint ezért kínos és helytelen az államtitkár politikai táncmutatványa és a szemfényvesztő, légkörmérgező kampánya.

WWW.UJSZO.COM

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?