Körbeírt világ

Hol vagy? Mit láthatsz onnan fentről? Az űrfelvételek szerint Európa éjjel apró arany és ezüst fényből sodort, pókhálóvonalakkal átszőtt mélykék folt még kékebb tengerek ölelésében. Onnan, a vacogó űrnek sarkából mit láthatsz? Látod-e azt a földet, a Hazát, ahol egy teljes napig a versről szól az élet? Lelked sikoltva megriad? Hallod-e, micsoda áhítattal mondják ki a neved izzadó tenyerű kamaszok s milyen jó boltot csináltak belőled megint a szürkék? Látod, milyenek lettünk? A vas vas maradt, a hús vérpiros, a kenyér máig sokaknak vékonyka, az ágy hideg, az éj öleléstelen. Látod-e a papírt, a szent fehérséget, amin körbeírják a világot szavakba szerelmes szellemi utódaid? Látod-e ott azt a kis sírt, ahol porod a mama ölében pihen, várva az örök idő végét, mikor még a hitetlenek előtt is megjelenik az IGE? Egy napig szól csak ez a kampányszerű verselő ünnep? S aztán? Minden megy a maga útján. Fut a vonat, surrognak a dinamók, gerjed az élet, álmok szóródnak széjjel a reggeli csörömpöléstől, kisgyerekek ajkán csurran a tej, szén fordul ki a földből, mag feszegeti ki csírává a belezárt életet, esőt kémlel a paraszt, s döngve koppan a rögre a kapa, míg szalonna, paprika s kenyér incselkedik a bicska vékony acéljával. Látod, morzsák billegnek a bajuszon, kérges tenyerű munkások zsákokat raknak, eldübörög egy kehes uszály a Dunán, s a part és a víz találkozásánál a fény apró tündérek táncához villog szivárványszínben. Futok én is, míg végül homokos síkhoz nem érek. Ha otthon leülhetek végre, kezembe téved a betűk galaxisában izzó napként villogó könyved, verseid álmodnak ott a papíron. Felüthetem bárhol, megjelenik a körbeírt világ. Ma kampányszerűen verset olvas itt tízezer ember, vagy tán több is. Az úri társaság asztalhoz ül, poharat emel emlékedre, a diák, kit megírtál egyszer, ma szavaiddal vall szerelmet, súgva a lánynak, bronz ajakáról szóló tétova vallomásfélét. A lányok könnyű léptekkel mennek át ma is az uccán, a rikkancs odafordul a legszebb után, füttyent, majd mondja tovább, mi hír e világban. A római tavaszistennő, Flóra hinti a virágot két marékkal, mezőn, réten, városok parkjaiban. Szárszón kettőt füttyent a délutáni tehervonat, harangszót kerget végig a tón a feltámadó szél. Körbeírt világ. Szavaid mint Isten tenyeréből jövő áldás, beleragyognak a befogadó elmékbe, a szellem elcsendesül, a lélek, titkos várományosa az öröklétnek, megnyugszik. A mindenséggel mért világban egy ritka pillanat. Megmarad a körbeírt világ. Születésnapodra!