Könyvek, guberálók

E világon most éppen a változó értékek rendjének idejét éljük. Ami régi és ócskának tűnhet, ami divatjamúlt vagy kicsit kopott már, amit nem értünk, mert még a más nyelven beszélő ősök hagyatékából származik és csak a helyet foglalta eddig a panelházi pincének csúfolt lécketrecben, azt ki kell dobni. Aki hát figyelmesen sétálgat egy-egy régebbi tömbház szemétlerakatai körül, ott, ahol a városok idősebb korosztálya nyomorog nyugdíjból éppen csak fenntartható kis lakásában, ott egyre gyakoribb az ilyenfajta lomtalanítás. Járnak is a fiúk, kicsit toprongyosan, kicsit mámorosan már korán reggel, de hát a földi mámor hozzátartozik a lomtalanítás kivitelezéséhez. Mert mennyi kincs, mennyi visszaváltható, éppen forgalomban lévő pénzre átvarázsolható holmi kerül ki ilyenkor az utcára. Számon se lehet tartani. A könyvet kilóra megveszik a hulladékgyűjtők, az iskolai könyvtárak ugyan évek óta nem tudnak venni egy darabot sem a szűkös pénz-elosztás miatt, a fém a mindent megváltó olvasztókban végzi, a rongy meg még mindig jó valakinek. ĺró barátom naponta járja a várost. Itt él évtizedek óta, most már inkább csak túlél, de figyel, és látja az utcára kihordott hagyatékokat, meg az ezen vitatkozó guberálókat. Régi ismeretség ez már, szezontól független. Inkább csak az olcsó gyümölcsbor fogyasztásának mértéke változik így, télen, vagy a nyári szezonban az eddig olcsó tízes sör mennyisége a banánlengető melegtől. De mindkettőhöz pénzforrás kell! Meg a dohányzás ártalmaival való állandó kapcsolattartáshoz is. ĺgy a guberálók mindig guberálnak, az író mindig sétálgat, mert tudja, nem hiábavalók ezek a séták. A könyvek sorsa pedig kiismerhetetlen. Végezhetnék zúzdában is, lehetne belőlük kreppesített hátsótörlő, amelyen itt-ott egy-egy betűnyom azért csak ott marad, ha a szürkébb változatot választja a használója. De az író az általa szent tárgynak tartott könyvekkel ezt meg nem teheti. Hát odaballag a guberálókhoz és egyezkedik. Saccra megmérik, mennyi a könyvek kilója, az író fizet, állandóan zsebében lévő tartalék bevásárlószatyrába süllyeszti az új szerzeményt, majd sóhajtva hazaindul. Cigarettapénzét ugyanis ezúttal ismét elköltötte. A guberálók percek alatt megfordulnak a helyszín és az üzlet között, vígan gurgulázzák az olcsó nedűt, melegszik a kedv, javul a hangulat, sose halunk meg, amíg lesznek kidobott könyvek, amíg az író, aki maga is nehezen él, errefelé sétálgat. Biztató hát a jövő. ĺrni kell, könyveket kell kiadni, egyszer úgyis lesz másik gazdája mindennek. Vagy kreppesített formában, vagy egy könyvektől agyonzsúfolt lakásban polcon elhelyezve, ahol az író lakik. Mert remélem, ilyen írók is lesznek, akiket a guberálók mint valami szenteket tisztelnek. Mert a gyümölcsbor a világon igen fontos mozgató anyag. Majdnem olyan erős, mint az írás. Csak éhen ne halljon az író, ha egyre több régi szép magyar könyv kerül az utcákra itt, a városban, amely valamikor egy megye szíve volt.