Konszenzushiány

Február elején Budapestre érkezik Janusz Bugajski, a washingtoni Nemzetközi Stratégiai Kutatóközpont (CSIS) kelet-európai programigazgatója. Arra szeretné rávenni a jelenlegi legnagyobb kormánypárt, az MSZP és a legerősebb ellenzéki tömörülés, a Fidesz egymással acsarkodó vezetőit, hogy közösen határozzák meg Magyarország külpolitikai prioritásait. Már az Egyesült Államokban is nyugtalankodnak amiatt, hogy a budapesti belpolitikai csatározások rontják az ország nemzetközi cselekvőképességét és megítélését. Nemcsak Washington vélekedik így, hanem azok a kárpát-medencei magyarok is, akik felismerték: nincs már konszenzus magyarságpolitikában, főleg az anyaország és a szomszédságban élő magyar nemzeti közösségek kapcsolattartásának értékrendjében sem. E téren akkor kezdődött a romlás, amikor belpolitikai csatározások eszközévé züllesztették a határon túli magyarságot is. Amikor felborult az a sokáig jól működő egyensúly, amely arra épült, hogy a mindenkori magyar kormány a határon túli magyarok legitim képviselőivel tartja a kapcsolatot, ami nem tévesztendő össze az ideológiai alapon nyugvó pártközi viszonnyal. Ez a két szempont azonban már a magyarországi anyagi támogatásokban is összemosódott. ĺgy lettek kegyelt és megtűrt határon túli magyar személyek és intézmények. Az előbbiek a közalapítványok alkuratóriumait megkerülve jutottak stratégiai alapokból és egyéb budapesti forrásból jelentős összegekhez. Gyakran egyéni kapcsolatok vagy éppen ideológiai rokonszenvezés alapján, háttérbe szorítva a meghirdetett szakmai kritériumokat. Mindez irigykedést, önpusztító acsarkodást és szekértáborokat eredményezett a határon túli magyarok között. Az ostor rajtunk csattan. Mára már kiderülhet, hogy a több pártra szakadt vajdasági magyaroknak egyetlen képviselője sem lesz a belgrádi törvényhozásban. Ugyanilyen tragédia következhet be Erdélyben is, ha Budapestről tovább szítják az indulatokat és az ellenségeskedést az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői között. Éppen a Magyar Koalíció Pártjának példája igazolja, hogy csak a választók támogatásából adódó jelentős politikai erővel és hazai szövetségesek segítségével lehet eredményeket is felmutatva politizálni. Ahogy a külpolitikai prioritások terén, úgy a magyarságpolitikában is a legfőbb ideje, hogy a magyarországi politikusok újra kivajúdják a konszenzust. A mi esetünkben ez a határon túli magyarság asszimilációjának a mérséklése, szülőföldön való maradása és boldogulása lehet. Mindezt pedig az autonómia különböző formáinak kivívása révén érhetjük el. Ilyen elv alapján nem ellenségek, hanem partnerek azok, akik ezt a célt radikális eszközökkel vagy éppenséggel lépésről lépésre tartják leginkább elérhetőnek. Csak így ítélhetik meg őket Budapesten is.