Kömény világ

<p>Ez egy igen-igen kemény, kemény világ, rikácsolja 1982-es lemezén az Európa Kiadó nevű, ma is létező magyar zenekar. Sajnos nekünk, szlovákiai magyaroknak néha ezt a szép dalt okunk van ö betűsen énekelni: mi ugyanis kömény világban élünk.</p>

Az itteni pékségek, mint azt nyilván olvasóink is tapasztalták már, valamilyen megmagyarázhatatlan okból köménymaggal szórják tele a kenyerek többségét. Nem arról van szó, hogy része a kínálatnak a köménymagos kenyér, hogy aki szereti, azt vegye, hanem alapból az van a legtöbb kenyérben, beleértve a legolcsóbbakat. Szlovákia lakosai tehát alapvetően köménymagos kenyereket fogyasztanak, és bár nem rágtam át magam minden hazai régión ilyen szempontból, a tapasztalatom az, hogy ez alól csak a déli régiók képeznek kivételt. Itt a népi alapkenyerek, legyenek fehérek vagy barnák, nem tartalmazzák ezeket az aromás kis magvakat. Ilyen szempontból tehát a déli régiók kiváltságos helyzetben vannak. Legalább ilyenből, ha másból nem is. A minap meg úgy jártam, hogy burgonyás kenyeret kérvén rákérdeztem az eladónál, van-e kömény a választott termékben, ő pedig azt mondta, nincsen. Persze volt.

Mert azért gondoljunk bele, milyen az, amikor álmos februári reggeleken ráküldünk egy kis vajat meg egy kis málnalekvárt arra a darab kenyérre, arcunkba helyezzük, a színvonalas lekvár tavalyi nyarat idéző íze pedig kénytelen összetalálkozni a köménymaggal. Van olyan, akinek ettől nem támadna kedve építkezési telket vásárolni a Holdon?

Modern világunkban szerencsére nincs veszve minden, hiszen a masszív sajtóellenőrzés alatt gályázó kormányok semmitől nem riadnak vissza annak érdekében, hogy választóikat, a mindenkori fogyasztókat a létezés magasabb lépcsőfokaira segítsék. Ami rossz vagy ártalmas, vagy egyszerűen csak bajunk van vele, azt be lehet tiltani. A köménymagos kenyér szerintem rossz és ártalmas, az én életminőségi mutatóimat legalább is rontja. Szeretném, ha betiltanák. Ennek érdekében utcai zavargásokat is hajlandó vagyok gerjeszteni. Remélem, lesz annyi emberség választott vezetőinkben, hogy megteszik ezt a fontos jogi lépést. Dolguk könnyű, hiszen a köménymag, ha nagyon közelről és sokáig nézzük, félhold alakúnak tűnik, ami ugye, mint tudjuk, egy muszlim jelkép, úgyhogy semmi keresnivalója a mi mindennapi kenyerünkben (ahogy a vörös csillagnak sem a sörön, amit ugye folyékony kenyérnek is hívnak). Már a rómaiak is tudták, hogy a népnek kenyeret kell adni, meg cirkuszt. Cirkusz az van, színvonalas, de a kenyér sokszor ehetetlen. Nem baj, majd eszünk kiflit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?