Komárom és a nyári hadjárat

Június végére, július elejére a feldunai hadsereget Haynau csapatai Komárom alá szorították. E válságos időkben két pártra szakadt a magyar katonai vezérkar. Június 26-án minisztertanács ült össze. A testületnek a követendő haditervről kellett döntenie. Görgei, mivel nincs lehetőség, hogy két fronton támadjanak, kétfelé osztotta volna a csapatokat. Az egyik csoportosítást Komárom környékén kellene egyesíteni, ez jelentette volna a fősereget. A Wysocki-féle IX. hadtest és a lengyel légió feladata továbbra is az orosz főerő feltartása lett volna. A másik összpontosítást a bácskai és bánsági magyar erők, az erdélyi hadsereg és Kazinczy Lajos önálló hadosztálya alkotta volna. Ennek a Tisza mentén kellett volna állást foglalnia, Nagyvárad központtal. Görgei elfogadtatta Kossuthtal és a minisztertanáccsal haditervét, ő és hívei úgy látták, hogy egy Komáromnál összpontosítandó magyar sereggel először a császári erőkre kell döntő csapást mérni, s csak ezután fordulni a június közepén Magyarországra betörő 135 ezer fős cári sereg ellen. Köztudott volt, hogy az ellenséges előrenyomulást lassíthatták az erődök. Komárom a Habsburg Birodalom legjobb erődítései közé tartozott, s amíg a magyar fősereg ott állt, addig az osztrák sereg sem mozdulhatott. A komáromi összpontosításnál a magyar erőknek kb. két hetük lett volna arra, hogy megpróbáljanak döntő vereséget mérni a császári-királyi seregekre.

Az, hogy június 28-án Haynau főserege Győr feladására kényszerítette Poeltenberg VII. hadtestét és Wysocki jelentése, miszerint az orosz főoszlop 62 000 főt számlál és ő nem mer ütközetbe bocsátkozni, mindez arra ösztönözte Kossu-thot, hogy újabb minisztertanácsot hívjon össze, s meghívta a Görgeivel nem szimpatizáló, illetve rossz viszonyban levő tábornokokat. A kétközpontú összpontosítás helyett, feladva a komáromit, Görgei és Bem csapatait és Wysocki hadtestét Szegedre rendelték, hogy ezáltal a Jelacsics elleni operációk sikerét biztosítsák. A szegedi összpontosítás a Dunántúl, a Felvidék, és a Duna–Tisza köze feladását jelentette. Ezzel a magyar hadsereg egyszerre vonta magára az orosz és a császári hadsereg támadását.

Június végén megtörtént a főváros katonai kiürítése, a kormány és a hadüzemek Szegedre költöztek át, ugyanekkor a feldunai hadsereg és Wysocki Hatvannál állomásozó csapatai parancsot kaptak, hogy induljanak a Délvidékre. Görgei a kormány felé június 30-án azzal a kifogással állt elő, hogy az indulásra legkorábban július 3-án kerülhet sor, csapatainak komáromi összpontosítása miatt. Görgei minden hadtestét Komáromba rendelte, hogy döntő csapást mérhessen Haynaura, aki el szerette volna vágni a magyarok fővárosba vezető útjait. Július 2-án reggel megkezdődött a császári fősereg felvonulása a Lovadtól Ácson át Ószőnyig ívelő félkörben, és ezzel a szabadságharc egyik legvéresebb ütközete, melyben 26 ezer magyar honvéd harcolt a 60 ezer fős császári hadsereg ellenében. A magyar csapatok a nap végére meghiúsították Haynau tervét, hiszen Klapka csapatai élén nehéz harcokban visszavette Ószőnyt, így a Pest felé vezető út magyar ellenőrzés alatt maradt. Görgei a magyar csapatok egyesülését továbbra is Haynau seregeit átvágva akarta véghezvinni. A 48 000 fős honvédsereg, mely-ből 8 ezer fő a Duna bal partján állomásozott, július 11-én kísérelte meg az áttörést, ami általános visszavonulással végződött.

E csata után 1849. július 13-án hagyták el Komáromot Görgei utolsó alakulatai. „Én két hadtesttel egyedül maradtam Komáromban, hogy a nemzet e védőbástyáját megtartsam, s ott Magyarország fegyvereinek becsületét védelmezzem.” – olvasható Klapka visszaemlékezésében. Klapkáék feladata az volt, hogy minél több ellenséges erőt kössenek le, s ezzel könnyítsék a később egyesítendő fősereg dolgát. Július 23-ig mintegy 28 ezer embert 114 löveggel kötött le Komárom, ezután teljesen megváltoztak az erőviszonyok. Komárom alatt csak Haynau leggyengébb hadteste a II. hadtest maradt báró Csorich altábornagy vezetésével. Mivel ez az erődrendszer a birodalom legjelentősebb, legmodernebb létesítményei közé tartozott, erre támaszkodva nagyobb erőket is leköthetett volna a honvédsereg. ĺgy viszont mód nyílt arra, hogy Komárom védői a császári fősereg hátában elvágják annak utánpótlási vonalait, s ezzel befolyásolják a főhadszíntér történéseit. A szabadságharc nyári hadjáratának felvidéki történései természetesen nem merülnek ki a csallóközi, illetve a Komárom környéki hadmozdulatokban, azonban megkockáztatom, hogy a komáromi erődrendszer és Görgei hadvezéri képességei – a rossz magyar felderítés, a határozatlan parancsnokok, az ellenfélnél tapasztalatlanabb katonaság és a hadvezetésbe belekontárkodó politikusok ellenére – akár a császári királyi seregek legyőzését is jelenthették volna 1849 nyarán.

A szerző történelemtanár