Kiszolgáltatott helyzet

Ugyanis a kormány, tisztességesnek alig nevezhető módon, épp az egységes kiállásukat akarja megtorpedózni azzal, hogy csupán a minisztérium, illetve a megyék hatáskörébe tartozó kórházakban dolgozó nővérek fizetését emelné. Vagyis mintegy ezer ápolónőét. A maradék háromezer a munkáltatójától (kis- és nonprofit kórházak, magánrendelők) követeljen jobb fizetést. A kormány feltehetően azzal számol, hogy a koncként odavetett néhány euró kikezdi a nővérek egységét, főleg azok inoghatnak meg, akiknek átlagbére nem éri el az 500 eurót sem. Hiába vagdalkozik az egészségügyi miniszter azzal, hogy az ápolónők átlagbére megközelíti a 900 eurót, a kormányhivatalnál tiltakozók között egy sem akadt, akinek a keresete elérte volna ezt az összeget. Pedig többen egyetemi kórházban dolgoznak, főiskolai végzettséggel rendelkeznek. A kormány érvélése, hogy nem emelheti az összes nővér bérét, azért is sántít, mert amikor az orvosok fizetéséről volt szó, nem tett különbséget az állami és a magánorvosok között. Apropó, magánorvosok. Ők is hallatták a hangjukat. Azt hangsúlyozzák, rendelőjük bevételéből képtelenek magasabb bért adni alkalmazottaiknak, mert az egészségbiztosítóktól kapott pénzből erre nem futja. Eszükbe sem jut megemlíteni azokat a bevételeket, amelyeket a betegek készpénzben hagynak a rendelőkben (igazolások, infúzió, egyéb szolgáltatások). Azon pedig végképp nem lehet csodálkozni, hogy a minisztérium mélyen hallgat a nővérek munkafeltételeinek javításáról. Mivel indokolná, hogy az uniós országokban ezer betegre 8,7, nálunk viszont csak 5,5 nővér jut? Netán azzal, hogy több ápolónő több kiadással járna? Egyet nem lenne szabad elfelejteni: a túlhajszolt nővérek és a jó betegellátás összeegyeztethetetlen.