Kisvárosi anziksz

Bolondos poéta barátom egy Dél Szlovákiai kisvárosban vendégeskedett. Unta a szürke, semmilyenarcú várost, valami élőt, valami bizsergőt kívánt találni magának. Mivel már hetek óta az élet sűrű útjain bóklászott, s borotvakészletét éppen otthon hagyta, ugyancsak tekintélyes arcszőrzettel, s mint egy kicsapott papnövendék, fekete kalapban, fekete felöltőben téblábolt utazótáskájával, kalandot keresve, s próbálgatva a helybéliek humorérzékét és türelmét. Szerencséje végül a kisváros leglenyűgözőbb műemlékéhez, a hajdani zsinagóga épületéhez sodorta, ott pedig a tőszomszédságban egy, a helyi népnyelven csak Izraelnak nevezett italkimérés hívogató pohárkoccanásai csalogatták a nemes italok kóstolgatására. De csak úgy egyszerűen bemenni egy kocsmába, amit népnyelven Izraelnak hívnak, nincs értelme és talán nem is érdemes. Erre bárki képes. Valamilyen kísérletet illett végrehajtani a helybéli néppel. Összeszedte hát minden hébertudását, ami mondjuk vagy két szó, megigazgatta a rakoncátlan hajat a nagy fekete kalap alatt, kicsit rápödört a három hét alatt megbozótosodott szakállra, ami egészen a pajeszig szép dúsan díszítette amúgy is karakteres arcát, aztán benyitott az ivóba. Hangos „békét az érkezőnek” köszönésére még a mosogatóban is elállt a víz. A féldecik megtorpantak a torkokban, a villany egy pillanatra kiesett, de ez csak annak volt köszönhető, hogy éppen a szomszéd utcában szereltek, a pohárszedő kisnyugdíjas pedig hetekig e látomásszerű események után nem tudott csak szódát inni. Huncut poétánk erre tört szlováksággal bemutatkozott, hogy ő bizony az új kihelyezett rabbi és hogy szeretné megnézni a zsinagógát. Mondta ezt olyan városban, ahol 50 éve nincs hitközség, a zsinagógát meg éppen két hónapja egy magánvállalkozó vette meg egy koronáért, hogy diszkót csináljon belőle, meg kiállítási csarnokot. Mivel senki nem tudott választ adni, hogyan is lehet bejutni a zsinagógába, poétánk tört szlováksággal rendelt egy korsó kóser sört és kóser borovicskát, hogy végre rájöjjenek már szegény helybéliek, hogy vicc az egész. De nem! A kósert itt úgy értette a kocsmáros, hogy gyorsan elmosta a poharakat, amelyek kvázi elmosva pihentek a pulton és abba töltötte a kért italokat. Hetek múlva tértem be cigarettát venni az említett intézménybe. Véletlenszerűen rákérdeztem, nem járt-e mostanában errefelé valami ismeretlen. Egy perc alatt hárman hatféleképpen mondták el a fenti történetet. Egyikük tudni vélte azt is, hogy talán maga Illés próféta járt erre álruhában. Azóta a pszichiáterek gyógyítgatják. Poéta barátom meg máig nevetve emlegeti, hogy hogyan volt rabbi tíz percig, meg mit jelent ebben a városban a kóser az Izrael nevű kocsmában.