Kínos baloldali sztori

A hírirodák 10-12 sorban számoltak be a hétvége egyik politikai eseményéről, a Robert Fico alapította Smer és a Peter Weiss és társai által gründolt Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) egyesüléséről. Baloldaliként szomorkásan konstatálom, e terjedelemnek egyharmada is bőven elég lett volna e politikai szervezet nekrológjaként.

Két dolog mondható el e pártegyesülés kapcsán. Az egyik: Szlovákiában rendkívül lassan őröl a történelem malma. ĺgy történhetett meg, hogy az a párt, amely már legalább tíz esztendeje megérett arra, hogy nyomtalanul eltűnjön a süllyesztőben, csak tegnapelőtt múlt ki teljesen. A másik: a voksolók tömegének legutóbbi évtized alatti pártoktól pártokhoz áramlása azt jelzi, hogy a munkaerejük áruba bocsátására kényszerülők nem mondtak le egy olyan párt létrejöttének igényéről, amely alkalmas lenne érdekeik érvényesítésére az országos politikában. Egy szabad szájú szlovákiai publicista 1991-ben ebben vélte felfedezni a hazai közéleti szereplők egy jelentős része erkölcsi romlása beindulásának okát: a rendszerváltás napján elsőként vettek egy méretes kokárdár, majd a pártgyűlésről egyenesen a plébános úr karjaiba rohantak. Mások, az élelmesek és az előrelátóbbak az állami vagyon megkaparintására szakosodtak, még mások... Peter Weiss és társai abban különböztek a többi csoporttól, hogy elhatározták: a kommunista párt romjain szociáldemokrata típusú pártot alapítanak. Látszólag ugyanazt tették, mint Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban az állampártnak azok a tagjai, akik belátták, hogy a bolsevizmus zsákutca a baloldal számára, és a szociáldemokrácia a munkásmozgalom győztes irányzata, vagy egyszerűen abból indultak ki, hogy egy baloldali párt „toborzási területe” nem azonos a jobboldali pártokéval.

Az SDĽ vezetőinek nem sikerült végrehajtaniuk azt a bravúrt, amelyeket hasonló helyzetben a magyar, a cseh és a lengyel baloldalnak sikerült. Ennek fő oka az, hogy Weiss és társai húsz évig agitátorai voltak a Husák-rendszernek. A párttörténeti intézetben és egyéb ideológiai munkahelyeken dolgoztak. Márpedig aki 20 évig a „katedrán áll”, annak lelkében (ha csak nem zseni az illető), nyomot hagy a „katedra”. Egyikük sem bizonyult zseninek... Az SDĽ vezetése talán még érezte is, hogy egy baloldali párt nem létezhet munkásság nélkül. A pártvezetésbe írmagként, bizonygatásként be is vettek egy munkást: Ľuptákot. Ennek csak az lehetett az eredménye, ami lett. Weissék hagyták, hogy a pártból kiutálják a magyarokat, és hazafiságban az SDĽ hova tovább vetélkedni kezdett a Szlovák Nemzeti Párttal. Mindent elkövettek, ami miatt a baloldal helyzete nem alakulhatott úgy, mint a környező országokban. A hírügynökségi jelentésben úgy jelent meg a pártegyesülésről szóló tájékoztatás, hogy abban csak a befogadó párt vezetőjének neve szerepelt, a csatlakozóé kimaradt. Nekrológ, amelyben szeméremből nem tüntetik fel az elhunyt nevét. A szégyenkezés teljesen megalapozott.