Kína modernizálja haderejét

Rumsfeldnek egyébként valószínűleg igaza volt a kínai katonai költségvetéssel, illetve annak „könyvelésével” kapcsolatban. Peking hivatalos honvédelmi kiadásai valamivel 30 milliárd dollár körül mozognak, csakhogy ebbe – ismerős módszer alapján – nem számolják bele az új fegyverek vásárlására fordított hatalmas kiadásokat, sőt a fejlesztésre fordított összegeket sem. A Kína-szakértők szerint ha ezt is hozzáadnánk a hivatalos adatokhoz, háromszorosára, tehát nagyjából 90-100 milliárd dollárra nőne az összeg. Márpedig ez jókora különbség. Míg 30 milliárd dollárral Kína katonai költségvetése kevesebb lenne, mint Japáné, Oroszországé, Nagy-Britanniáé és Franciaországé, a 90 milliárd már nagyságrendekkel az említett országok fölött van, és az amerikai védelmi kiadások negyedét teszi ki. És ami még nagyon fontos, 15 év távlatában a releváns elemző intézetek becslései alapján a kínai katonai költségvetés elérheti a 250 milliárd amerikai dollárt. Nincs azonban értelme pusztán csak a költségvetésről beszélni anélkül, hogy megvizsgálnánk annak következményeit, tehát azt, mit lehet ebből a pénzből „kihozni”. Peking a katonai források javát modernizációra fordítja, amivel szorosan összefügg a személyi állományok csökkentése. A legfontosabb területek közé a haditengerészet, a légierő és a stratégiai egységek tartoznak. Peking tehát a jövőre készül. A légierő és a hadiflotta fejlesztése lehetővé teszi, hogy egyre dominánsabb helyzetbe kerüljön a Dél-kínai-tengeren, különös tekintettel Tajvanra. Néhány éve a szakértők még úgy becsülték, hogy Pekingnek legalább egy, másfél évtizedre lesz szüksége ahhoz, hogy olyan fölényt építsen ki, ami lehetővé tesz egy Tajvan elleni inváziót, de a gyors modernizáció következtében a Tajvani-szoros erőviszonyai radikálisan változnak. Peking néhány éven belül képes lehet az invázióra, kérdéses persze, mit tenne egy ilyen helyzetben az USA. És itt jutunk el a kínai modernizáció harmadik területéhez, a stratégiai fegyverekhez. Jelenleg Kínának kb. 20 olyan interkontinentális ballisztikus rakétája lehet, amelyek atomrobbanófejekkel felszerelve elérhetik az Egyesült Államok területét. Bár ez elég arra, hogy komoly pusztítást vigyen véghez, nem hasonlítható össze a több száz, hasonló kategóriájú amerikai fegyverrendszerrel, nem is beszélve a kiépítendő rakétavédelmi rendszerről (bár tény, hogy az nem a kínai ellen irányulna). Csakhogy ha Peking el akarja kerülni, hogy Washington beavatkozzon Tajvan oldalán egy kínai invázió esetén, olyan szintre kell növelnie elrettentő erejét, amely már túl nagy kockázat felé sodorná Amerikát a beavatkozás esetén. Tévedés lenne azonban a problémát csak az Egyesült Államokra és Tajvanra szűkíteni. A kínai hadsereg gyors modernizációja nem csak az említett két országot irritálhatja. Bár egyelőre Oroszország Peking legnagyobb fegyverszállítója, hosszabb távon, 20-25 év múlva Moszkvának is szembe kell néznie délkeleti szomszédja megnövekedett erejével, befolyásával, és nem utolsósorban katonai képességeivel. Hasonló a helyzet a térség másik nagyhatalmával, Japánnal is. Tokió napjainkban még a szoros amerikai–japán stratégiai együttműködésre hagyatkozik, de néhány éven belül ezen a téren is változhatnak a dolgok. Ha a japánok nem fognak többé abban bízni, hogy az USA képes ellensúlyozni a kínai erőt, megpróbálnak más utat keresni. Ennek egyik módja egy teljesen új japán biztonságpolitika lehet, amelynek alapját a nukleáris fegyverek beszerzése képezheti. Erre egyébként Japán képes már ma is, akár saját erejéből, de politikai-stratégiai-történelmi megfontolásokból nem teszi. Ez azonban nem zárja ki, hogy a jövőben elindul ebbe az irányba. Jelenleg viszont elképzelni is nehéz, hogyan reagálna Kína egy újabb atomhatalom megjelenésére a térségben.

Mindenesetre Kína egyre növekvő erejével mindenkinek számolnia kell. A kérdés csak az, ki milyen következtetéseket von le, és ami még fontosabb, milyen lépéseket tesz, hogy biztosítsa saját stratégiai érdekeit. Az is biztos, hogy mivel túl sok a megválaszolatlan kérdés, az elkövetkező évtizedekben nem fognak unatkozni a Kelet-Ázsiával foglalkozó stratégák és elemzők.