A legutóbbi testületi ülésről többen is hiányoztak, a város főellenőre, a TSM Kft. újonnan kinevezett ügyvezetője és három képviselő is (A szerző felvétele)
Az alapiskola épületének javítását sürgetik, egyszerre több komoly problémával is küzdenek
Az intézményvezetők éves jelentését és a városi cégek üzleti beszámolóit is megtárgyalták szerdán, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a helyi kultúrház előadótermében.
Az ülés kezdetén a városi intézményvezetők jelentéseit vették górcső alá. A képviselők kérdéseket, megjegyzéseket fűztek a dokumentumokhoz.
Azonnali javítások szükségesek
Hodosi Tibor képviselő, a Prevenciós és védelmi bizottság elnöke a Bartók Béla Alapiskola épületének és fűtési rendszerének aktuális állapotáról érdeklődött. Csepi Katalin, megbízott igazgatónő válaszában kitért a legfontosabb javításokra, amelyekre az elmúlt évben került sor, de azt is jelezte, a jövőben milyen karbantartási munkák elvégzésére van szükség. Az iskola már rendezte az eddig elvégzett javítások számláit, de még nem fordultak visszatérítési kérelemmel a város felé, mivel további hibák merültek fel. Az önkormányzat így jelenleg tárgyalásokat folytat a biztosítóval.
Felmerültek olyan hibák, amelyek megoldása nem várhat. Ezeket azonnal orvosoltuk, a javításokat elvégeztük, a számlákat pedig rendeztük. Végül a biztosító ellenőrzése világított rá, hogy ezek a tökéletlenségek az építkezéskor nem megfelelően elvégzett munka hozadékai. A tető bádogozása rozsdás, ezt a tél előtt mindenképpen meg kell oldanunk, mert ömlik be rajta a víz
– jelezte Csepi Katalin. Szóba került az elavult fűtési rendszer cseréje is, aminek az állapota folyamatosan romlik.
Üzleti tervek
Több napirendi pont kapcsán is nézeteltérés alakult ki a jelenlévők között. A testületi ülésen a MŠK Kft., Termál Kft. és a MPBH Kft. ügyvezetői is képviseltették magukat. Mivel a TSM Kft. új ügyvezetője, Lenče Róbert jelenleg betegszabadságát tölti, így telefonon és elektronikus formában kommunikál a polgármesterrel, valamint az illetékes osztályvezetőkkel.
Kórósi Zalán képviselő az előterjesztett tervek kapcsán határozott nemtetszését fejezte ki, amit érvekkel is alátámasztott. Kórósi azt javasolta a testületnek, kérjék a három cég által benyújtott dokumentumok átdolgozását. A Termál Kft. anyagának kivételével az összes munkát pamfletnek nevezte. Nehezményezte például, hogy a MPBH Kft. üzleti terve nem tárgyalja kellő részletességgel a banki hitelük 2025-ös törlesztési tervét. Az ügyvezető, Uhrovič Peter azonban jelezte, a bankkal egyelőre csak szóban egyeztettek, írásban még nem erősítették meg a konkrét ajánlatot.
A Termál Kft. ügyvezetője, Šušík Roland hozzátette, hogy október végén kapták feladatul, hogy készítsenek egy rövid gazdasági elemzést írjanak, amiben a cég jövőbeli céljai is szerepelnek. Šušík szerint üzleti tervet senki nem kért tőlük.
A MŠK Kft. és a Termál Kft. dokumentumait végül 10 igennel, míg az MPBH Kft. és a TSM Kft. beadványait 3 nem és 7 igen szavazattal fogadta el a testület.
Aktuális fejlesztések
A városban zajló nagyszabású útfelújítás következő mérföldkövét is teljesítették, ugyanis elkészült a városközpontban található körforgalom. A jövőbeni kellemetlenségek megelőzése érdekében a képviselők abban is megegyeztek, hogy a nyári hőségben az úttestek hűtését sem hagyják figyelmen kívül, hogy az a nagy melegekben a lehető legkevésbé deformálódjon el. Az útjavítás jelenleg a Lidl és a Kaufland áruházak között halad.
A polgármester Soóky Marián szabad javaslattal élve kérte a képviselő-testületet, hogy a szlovák alapiskola előtt jelenleg is zajló útjavítás során változtassák meg a járdaburkolat terveit, mégpedig aszfaltról térkőre. A képviselők egyöntetűen támogatták a tervet.
Néhány nappal ezelőtt a tavaly júliusi testületi ülésen jóváhagyott mentőszolgálati állomás építése is megkezdődött, amely az OMV töltőállomás mögötti területen kapott helyet. A munkálatok nagyjából 15 hónapig tartanak majd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.