Kína, az olimpia és az emberi jogok

Az ígéretek és jóslatok ellenére eddig nem javult, sőt romlott az emberi jogok helyzete Kínában azóta, hogy három éve Pekingnek ítélték a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát – közölte az Amnesty International, amely szerint az „olimpiai” beruházási tervekben még kivégzőhelyiség építése is szerepel.

Az ígéretek és jóslatok ellenére eddig nem javult, sőt romlott az emberi jogok helyzete Kínában azóta, hogy három éve Pekingnek ítélték a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát – közölte az Amnesty International, amely szerint az „olimpiai” beruházási tervekben még kivégzőhelyiség építése is szerepel.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének Londonban kiadott, az athéni játékok végére időzített állásfoglalása szerint „elhanyagolható” az emberi jogok tiszteletben tartásában észlelhető javulás azóta, hogy 2001-ben a kínai főváros kapott megbízást a 2008-as nyári olimpia rendezésére.

A rendezési jog megszerzésének közvetlen következményeként a helyzet bizonyos értelemben még romlott is, hiszen a hatóságok egész közösségeket telepítenek ki lakóhelyükről, hogy helyet teremtsenek az olimpiai létesítményeknek; a kényszerkitelepítettek minimális vagy éppen semmilyen kártérítést nem kapnak – áll az AI londoni felhívásában.

Az Amnesty értesülése szerint a hatóságok által „Új Peking, Új Olimpia – Lehetőség Kínának és a világnak” jelszóval meghirdetett „olimpiai” beruházási pályázatokban szerepel egy kivégzőkamra építése is; a helyiségben azokat végeznék ki méreginjekciókkal, akiket a pekingi legfelsőbb népi bíróság ítél halálra. Az AI szerint a kivégzőhelyiség építése egyértelműen ellentmond annak a kötelezettségnek, amelyet Peking az olimpiai játékok rendezésével az emberi méltóság megőrzésére vállalt. Az emberi jogi szervezet szerint Kínában évente több embert végeznek ki, mint a világ többi országában összesen. Az állásfoglalás idéz egy magas rangú kínai törvényhozót, aki azt mondta, hogy „csaknem 10 ezer” a kivégzések száma minden évben.

Emellett több mint 250 ezer ember szenved „átnevelő” munkatáborokban homályosan megfogalmazott vádak alapján, anélkül hogy valaha ügyvédet látott volna, vagy egyáltalán járt volna bíróságon – áll az emberi jogi szervezet állásfoglalásában.

Az Amnesty International felidézi, hogy amikor Pekingnek ítélték a 2008-as nyári játékokat, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfelső vezetői, de még kínai olimpiai vezetők is biztosra vették, hogy a döntés az emberi jogi helyzet javulását fogja eredményezni. Eddig azonban „nem sok minden igazolja ezeket a magabiztos kijelentéseket”.

Az AI közölte: a pekingi olimpia közeledtével erősödő figyelmet arra fogja felhasználni, hogy a lehető legkeményebben küzdjön a kínai emberi jogi helyzetnek „a kínai és a NOB-tisztviselők kinyilatkoztatásain túli” tényleges javításáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?