Jövőre kezdik forgatni a Pókember 4. részét

dd

Tom Holland, aki a Pókembernek köszönhetően lett világsztár, Jimmy Fallon beszélgetős műsorában elárulta, hogy 2025 közepén kezdik forgatni a nagy sikerű film negyedik részét.

Azóta már a bemutató dátumát is tudni: 2026 júliusában kerül a mozikba az egyelőre alcím nélküli negyedik rész, vagyis Des-tin Daniel Cretton rendező filmje mindössze két hónappal a Bosszúállók: Doomsday után debütál, amelyben Holland szintén szerepet kapott. A brit színészre ráadásul egy Christopher Nolan-film is vár még, amelyben Matt Damon oldalán játssza a főszerepet. Ez a film a tervek szerint 2026. július 17-én debütál, vagyis Tom Holland, aki tavaly egyéves szünetet tartott, jövőre elég zsúfolt program elé néz, filmjei pedig gyors egymásutánban kerülnek majd moziba. Ez sokak szerint nem feltétlenül tesz jót a színésznek, mert a neve túlságosan gyakran szerepel majd a sajtóban. Az emberek így könnyen ráunhatnak, a filmjei pedig „kiüthetik egymást”.  

A sztár az elmúlt héten egy másik tévéinterjúban elmondta: alig várja, hogy végre kamera elé álljon, és már volt alkalma elolvasni a negyedik Pókember-film forgatókönyvének vázlatát. Szerinte „még dolgozni kell rajta, de az írók remek munkát végeznek”.

„A Marvelnél a filmed egy kis fogaskerék egy nagy gépezetben” – magyarázta Tom Holland. „Ennek a gépezetnek folyamatosan működnie kell. Biztosnak kell lenned abban, hogy a megfelelő időben be tudsz illeszkedni az idővonalba, hogy ez a nagyobb összkép javára váljon. Ez az egyik kihívás, amivel szembe kell néznünk”– tette hozzá.

A Variety szeptemberben megerősítette, hogy Destin Daniel Cretton fogja rendezni a folytatást, átvéve a franchise-t a trilógia rendezőjétől, Jon Wattstól. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?